Polló László nyilvános naplójegyzetei

Több éve vajúdok azon, hogy nem jó az adórendszer, valami egészen más kellene. Végül a kezembe került Papp József: A magyar gazdasági csoda című könyve. Ebben ő leír egy csodálatos adórendszert, amit - kis igazítással - pont olyanná tudtam varázsolni, ami nekem tetszik. Akit érdekel, itt olvashatja el a - sajnos 12 oldalas - cikket. Ha jól csináljuk, akkor ennél rövidebben nehéz elmondani mit is akarok, bár a demagógok és a web marketingesek folyton ezzel nyaggatnak. Tehát csak azok nyissák meg, akik elszántak egy komoly szellemi kalandra!

Magyarország évi 10% feletti gazdasági növekedési pályán

(GKI 1) A magyar pálya 2013-ig. A magyar GDP várhatóan 2013 elején, az EU-ra jellemzőnél valamivel  később fogja elérni a válság előtti szintet. A magyar növekedési ütem valamivel gyorsabb lesz az  EU átlagánál, de lassúbb a régióra jellemzőnél. A „nem szokványos”– a növekedést előtérbe állító, alapvetően elhibázott – gazdaságpolitika következményei, így az államháztartás (2010-11-ben megnövelt strukturális) hiányának kényszerű csökkentése és a beruházási hajlandóság széles körben jellemző hiánya okozta feszültségek ugyanis éveken át behatárolják a magyar gazdaság növekedési lehetőségeit, a nem exportorientált szektorok lehetőségeit. A 2011 tavaszán  elkezdett adósságcsökkentő gazdaságpolitikai fordulat helyes irányú, de eszközeiben és  mértékében megalapozatlan.

(Kritika 1) Nem tudom mire alapozza az előrejelzést a GKI, de az indoklás nagyon sántít. Meg kell mondjam, hogy néhány mondatban ennyi elrejtett hazugságot régen láttam, ez mesteri teljesítmény a GKI-tól – amennyiben a gazemberség kiváló gyakorlását mesterségnek tekinthetjük.

Először is nem tudom elképzelni sem, hogy mi volt az a 2010-11-ben elkövetett és később kényszerűen csökkentendő strukturális hiány? Csak nem a multikra kivetett különadókra gondol? Ha igen, akkor mi a fene lehetett volna ennél célszerűbb? A már amúgy is kivéreztetett, az utolsó tartalékait felélő népességet megadóztatni – mint az IMF javasolta? Egyértelmű, hogy ezeket a különadókat olyan adóknak kell felváltania, amelyek ugyancsak ezt a réteget adóztatják, mert egyrészt náluk van még adóztatható jövedelem, másrészt sokkal jobban keresnek még az adók ellenére is, mintha Nyugat-Európában lenne a telephelyük, harmadrészt jelenleg az innen begyűjtött nyereségük, az általuk létrehozott értéktöbblet és még jó pár nézet szerint is messze kisebb mértékben járulnak hozzá az ország öko-szocio-kulturális újratermeléséhez, mint a hazai tulajdonban lévő vállalatok. Javaslom például a cégekre kiterjedő vagyonadó bevezetését – mint a GKI által általában elítélendőnek tartott „nem szokványos”, de az országnak hasznos és célszerű megoldást. Szeretném még felhívni a GKI figyelmét arra, hogy a bankadót egyre több európai ország vezeti be, határozat született a banki tranzakciókat megsarcoló Tobin adó bevezetéséről is. Úgy tűnik, a világ nem a GKI által elképzelt irányba halad.

A beruházási hajlandóságot is túlzottan sommásan látja a GKI. A hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok beruházási hajlandósága töretlen, hiszen a nyereségek több mint 90%-át ők szerzik meg, így van miből beruházniuk. A szerencsétlen agyonadóztatott, adócsalásba kényszerített hazai vállalatoknak meg egyszerűen nincs miből beruháznia. Az ostoba (korrupt?) privatizációval 85%-ban külföldi tulajdonba került bankok egyszerűen nem adnak normális feltételek mellett beruházási hitelt a magyar vállalatoknak, mert így akarják éppen térdre kényszeríteni a kormányt. Nem segíti az állítólag magyar(?) és nemzeti(?) bank kamatpolitikája sem a magyar cégeket, mert a magasan tartott alapkamattal elszívja a pénzt a gazdaság elől és ezt a kamatot az adófizetőkkel fizettetik meg (a kereskedelmi bankok kockázat mentesen keresnek nagy pénzeket az MNB alapkamaton is).

A nem exportorientált szektorok lehetőségeinek behatároltságán nem lamentálni kell, hanem exportra kell irányozni (hitellel, beruházással, átszervezéssel, képzéssel) ezen cégek egy részét is. Ehhez a hazai kereskedelmi bankokra kell támaszkodni, akár állami bankot feltőkésíteni, hitelgaranciákat nyújtani minden exportképes vagy nálunk működő multihoz beszállítói pozíciót nyújtó beruházási projekthez. Vannak hírek arról, hogy a kormány ezt csinálja – kár, hogy ezek még nem jutottak el a GKI-hoz.

Az adósságcsökkentő fordulat jó irány, ebben egyetértünk a GKI-vel, de eszközeiben és mértékben nemhogy megalapozatlan, hanem éppen hogy túl kevés. Papp József kutatásait felhasználva írtam erről egy kis esszét, a végén mellékelem a linket, hogy a GKI is lássa, mennyi olyan lehetőség van, amiről ő nem tud (vagy nem akar tudni).

(GKI 2) Világgazdaság. A világgazdaság növekedése 2010-hez képest valamelyest lassul, s elmarad a  válságot megelőző időszakra jellemzőtől, ráadásul munkaerő-megtakarító jellegű. A magas  államadósság és költségvetési hiány az Egyesült Államokban és az EU több tagállamában is  komoly feszültségforrás, a várható javulás ellenére a dollár és az euró is sérülékeny, de  stabilizálódik. A Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 110 dollár alatt marad, ami nem veszélyezteti  a világgazdasági dinamikát.

(Kritika 2) Nincs információm arról, hogy a világgazdaság „munkaerő megtakarító jelleggel” lassulna. Tény, hogy az EU és USA bajban van, túlzottan eladósodtak, nem kell nagy jósnak lenni, hogy ebből a felvevő piacok szűkülésére következtethetünk – amiből következik a világgazdaság lassulása. Ha a GKI a „munkaerő megtakarító jellegen” azt érti, hogy folyamatosan javul majd a termelékenység, akkor azzal egyetértek. Ez így volt az eltelt évtizedekben és most sem lesz másként. Az olaj árát az USA tartja kézben,, nem hiszem, hogy egy jelentős áremelkedést átvezetését a gazdaságukon éppen most kezdeményeznék, azért ebben a prognózisban is egyetértek a GKI-val.

(GKI 3) Helyünk az EU-ban. A görög adósságválság tovaterjedésétől való aggodalmak nyomán erősödik  az államháztartási fegyelem megszilárdítását célzó európai uniós szabályozás. Magyarország  nem vesz részt a szorosabb együttműködést célzó, a fenntartható államháztartáshoz és gazdasági  növekedéshez hozzájárulni kívánó euró plusz paktumban. Ez rövidlátó döntés, mivel az új,  valóságos döntési centrumot az Eurogroup és a csatlakozó országok fogják jelenteni, amiből így  Magyarország kimarad.

(Kritika 3) Aki csatlakozik ehhez a paktumhoz, az évtizedekre elfogadja a jelenleg meglévő életszínvonal és gazdasági fejlettség különbségeket. Lehet, hogy a GKI-ban dolgozók elégedettek az életszínvonalukkal, de az országban járva-kelve ennek az ellenkezőjét hallom az emberektől. Ja, a paktum elsősorban nem a „fenntartható államháztartásról és a gazdasági növekedésről szól”. Arról a GKI-hoz hasonlóan gondolkodók által nagy mértékben elítélt új alaptörvényünk szól, amely az MSZP-SZDSZ duó által elkövetett eladósítást és az ezt követő gazdasági bénultságot fogja megakadályozni. Az EU euró plusz paktum a legfejlettebb régiókból a vállalatok hozzánk vándorlását hivatott elsősorban megakadályozni az adóverseny lehetetlenné tételével. Ez minden elmaradott terület halálát jelenti, aki ehhez csatlakozik, az nem kevesebbet árul el, mint a magyar népet. Itt is lehet csettinteni, hogy milyen kiválóan sikerült a GKI-nak a számunkra egyértelműen káros belépést hazugságokkal az ellenkezőjére fordítani. Fogadni mernék, hogy a Csorba – Fritz – Szentpályi-Juhász szerzők által a „Társutasok az őszödi úton” című könyvben már bemutatott szerzők jeleskedtek ennek a GKI jelentésnek a megírásában is.

(GKI 4) EU-támogatások. A kormányváltás 1-1,5 éves szünetet okozott a felhasználásban. A nettó EU-  támogatás 2011 és 2013 között összesen 9-10 milliárd euró lesz. Az EU-ban most kezdődik az EU  2014-től kezdődő új költségvetési periódusának kidolgozása. Magyarország a többi közepesen  fejlett közép- és kelet-európai EU-tagállammal együtt leginkább a felzárkózást segítő kohéziós  politika forrásfedezetének biztosításában érdekelt (akár a mezőgazdasági támogatások  mérséklődése árán is).

(Kritika 4) A szünetet a felhasználásban az okozta elsősorban, hogy az előző kormány amit lehetett, azt már előre kiosztott. A felzárkózást segítő kohéziós politika eddig főleg a külföldi tulajdonban lévő cégek és néhány kiválasztott – a korábbi kormányhoz közel álló cég – vissza nem térítendő pénzekkel támogatását jelentette. Papp József elképzelésével értek egyet, hogy minden ilyen tevékenység csak a korrupciót növeli, az EU-ból érkező pénzeket be kell folyatni a költségvetésbe és a cserébe adócsökkenést kapott cégek közül meg a legjobbak boldoguljanak. Tudom, ez megint egy nem szokványos, és a GKI által nem kedvelt megoldás, de annyira el vagyunk maradva a világ élvonalától, ha a járt csapáson haladunk, soha nem fogjuk őket utolérni.

(GKI 5) Egyensúly. A magyar gazdaságpolitika mozgásterét öt éve erőteljesen korlátozza az egyensúlyi  kényszer. A 2011-13-as időszakban azonban a korábbiaktól eltérően nem a külső, hanem a  belső egyensúly a szűk keresztmetszet. A 2010 tavaszán hivatalba lépő kormány  megpróbálkozott a növekedés előtérbe helyezésével és a hiánycélok fellazításával, ez azonban  látványosan megbukott. Végül a piac (a bóvli kategória határára történő leminősítés) és az EU  nyomására a kormány elfogadta az „örökölt” hiánypályát. Eközben azonban, a követelmények  formális betartása mellett „kreatív” megoldásokat választott nagyszabású adócsökkentési és  egyes kiadási céljai teljesítéséhez. Ennek lényege, hogy a kormány 2011-ben a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások kényszerrel végrehajtott államosításával a GDP 9%-át kitevő  egyszeri költségvetési bevételt mutat ki és ennek révén keletkezik 2% körüli többlet (vagyis nélküle  7% körüli hiány lenne!). Eközben a bevételeket 2010 és 2012 között növelik a három évre szánt  szektoradók is. A tartós adócsökkentést átmeneti források fedezik, ami 2012-től fenntarthatatlan.  Ezért a Széll Kálmán program strukturális, az új konvergencia program pedig ezeken túl további  „szokásos” költségvetési megszorításokkal célozza meg a tartós egyensúlyi pálya elérését.

(Kritika 5) Mindig csodálattal figyelem, hogy a legnagyobb gazemberségek leírására milyen finom eufemizmust képes használni a GKI, ha a saját érdekköreiket kell védeni. „A  magyar gazdaságpolitika mozgásterét öt éve erőteljesen korlátozza az egyensúlyi  kényszer.” Ez a Meggyesi-Gyurcsány-féle elmeháborodással egyenértékű gazdaságpolitika eredményének a leírása. Örömmel számol be arról is a GKI, hogy a külföldi tulajdonban lévő magyar kereskedelmi bankok – miután kivontak a magyar gazdaságból 2008-2011 között vagy 10-15 ezer milliárd forintot –, még mindig nem tették azt vissza és ezért látványosan nem indult még be a gazdasági növekedés. Ja, ebből a mondatból csak a második felét írták le, mert a céljaikat úgy jobban szolgálta! Így lehet azt a látszatot kelteni, hogy végre a kormány elfogadta azt a sok okosságot, amit ők már kezdettől kínáltak. Közben lelkesen idézik a hitelüket vesztett hitelminősítők döntéseit (ugye ők azok, akik semmit sem láttak előre a világgazdasági válságból); a GKI-nál még változatlanul ők a favoritok. Úgy látszik arról sem hallottak, hogy az EU ki akarja őket tiltani Európa területéről.

A magánnyugdíjpénztári pénzek folyamatos megcsapolása az alapkezelők által sem tűnt fel a GKI-nak, mint ahogy az sem, hogy 97%-a a pénztártagoknak önként visszatért az állami rendszerbe. Ők kényszeresen valamiféle kényszert látnak, csak azt nem értem, hogy a 3% miért nem lett kényszerítve – ha már akkora volt a kényszer. Némi matematikai bravúrral bizonyítják, hogy ne mondjunk köszönetet az Orbán kormánynak, hogy elhárították a GKI által kedvelt kormányfők miatt nagyon közel került államcsődöt, mert ezek is csak hiányt termelnek – hiába van költségvetési többletünk, hiába csökkent már eddig is GDP arányos 3%-kal az eladósodottságunk mértéke.

Utána jön a kedvenc – és teljesen megalapozatlan – tétel, hogy nem fenntartható a különadók rendszere hosszú távon. Már miért ne lenne akár fenntartható, vagy akár mással helyettesíthető? Kvázi monopolhelyzetben lévő, a szolgáltatásaikat a nyugat-európainál sokkal drágábban mérő cégekről van szó; teljesen jogos a megadóztatásuk! Még így is jól járnak, mi ebben a fenntarthatatlan?

Az a gazemberség külön „tetszik”, hogy kitaláltak egy nem létező „új konvergencia programot”, csakhogy Bajnait és Orbánt összemossák és megpróbálják elhitetni a jó néppel, hogy mindkettő egyforma gazember.

(GKI 6) Forrásellátottság. A hazai kkv-k a gyenge belföldi kereslet okozta szerény profitabilitás, valamint a  válságadók miatt (néhány export-orientált szektortól eltekintve) forráshiánnyal küzdenek. A  kormány külföldi tőke ellenes, illetve a jogállamiságot fellazító intézkedései nem kedveznek a  működőtőke beáramlásának. A bankok hitelezési aktivitása gyenge marad, a késedelmek miatt a  rendelkezésre álló EU-források lehívása nagy erőfeszítést igényel.

(Kritika 6) A hazai cégek gyenge profitabilitása a magas adók és az adócsalási kényszer következménye – ahogy azt Papp József a tanulmányaiban, könyveiben szépen kimutatta. Kár, hogy a GKI-ban már nem futja egy 3.500,- Ft-os könyve megvásárlására; remélem, ez a folyamat tovább görög és hamarosan végleg becsuknak és elfelejthetjük ezt a szellemi szennyező műhelyt. A válságadók őket alig érintették, kár ezt belemagyarázni. A kormány nem tőkeellenes, sőt, éppen a kormány stabilizáló tevékenysége miatt folyamatos a tőkebeáramlás. A GKI elfelejti, hogy a Mercedes-Benz, a VW-Audi, a General Motors-Opel cégek nem a tájékozatlanságukról híresek és valami miatt mégis itt keresik a boldogulásukat – az állítólagos jogállamiságot fellazító intézkedések ellenére. Nem kis pénzekkel érkeznek, ha annyira féltenék azt, biztosan nem ide jönnének. Persze azt valószínűnek tartom, hogy nem olvasnak GKI dezinformációs jelentéseket.

A bankok hitelezési aktivitásának gyengeségét a jogállamiság fellazításáról szóló koholmány után csatolják, mintha a kettőnek bármi köze is lenne egymáshoz. Fantasztikusan működik ez az őszödi brigád! Nagy szellemi vezérük – Gyurcsány Ferenc – útmutatását követik ma is: „a vélemények, a hitek, a meggyőződések, a félelmek, felülírják a tényeket”. Hű tanítványként a tények tehát egyáltalán nem zavarják őket! Eszükbe sem jut megvizsgálni, hogy a banki forráskivonás (a gazdaság kenőanyagát, a pénzt az éves GDP 35-55%-os mértékében vonták ki) okozta-e a magyar cégek hitelképtelenségét, a belföldi fizetőképes kereslet összeomlását? De miért is várok el ilyet egy kutatóintézettől! Nekik nem dolguk a tények elemzése! Ők éppen a tények propagandával elfedését szolgálják! Most szolgálják meg azt a sok közpénzt, amit eddig állami megbízásokkal rájuk költöttünk az adófizetőktől! Ja, nem a köznek szolgálnak, hanem azoknak, akik segítettek nekik a közpénzt hozzájuk kisíbolni!

(GKI 7) A gazdasági pálya jellemzői. A GKI 2013-ig szóló előrejelzése által a legvalószínűbbnek tekintett  pálya jellemzői a következők:
A gazdasági növekedés éves átlagban megközelíti a 3%-ot. Fő húzóereje az ipari export,  valamint a – főleg az EU források gyorsuló beáramlása révén elérhető, de így sem eléggé dinamikus – beruházás-növekedés. Ez utóbbi a három év átlagában 5% körüli. A fogyasztás dinamikája végig az évi 1-1,5%-os sávon belül marad.
Statisztikai értelemben a munkanélküliségi ráta jelentősen, 11,2%-ról 9%-ra csökken, s a foglalkoztatás is hasonló mértékben emelkedik. Ugyanakkor ez főleg az ellátások szűkítésének és a részmunkaidős közfoglalkoztatásnak lesz következménye, a valódi foglalkoztatás-bőrülés nagyon szerény marad.
Az államháztartás hiánya statisztikailag minden évben 3% alatt lesz.
Ugyanakkor elképzelhetők ettől lényegesen eltérő forgatókönyvek is:
Az eurózóna egyes tagországainak a zóna egészére kiható válsága, vagy az USA adósságválsága előidézhet a pénzpiacokat megrázó eseményeket, ami a magyar államadósság finanszírozásában, illetve a pénzpiaci kondíciókban (kamatok, árfolyamok) és mindezek hatására az inflációban és a reálnövekedésben is kedvezőtlen fejleményekhez vezethet.
Előfordulhat, hogy a világ pénzügyi közvetítőrendszerében további csontvázak kerülnek elő, illetve emiatt vagy más okokból újabb komoly tőzsdei esés következik be. Mindez még inkább  visszafoghatja a magyar bankrendszer aktivitását, illetve lassúbb gazdasági növekedéshez  vezethet Magyarországon is.
Lehetséges, hogy 2013-ban (nem deklaráltan, de a tényleges lépésekben) megindul a költségvetési politika választás előtti felpuhulása. Esetleg ilyen hatású lehet a szociális kiadások drámai lefaragásából és más lépésekből fakadó társadalmi konfliktusok kiéleződése, a kormányzó párt társadalmi támogatottságának erodálódásából fakadó politikai  reakció is. Elképzelhető a reformok most prognosztizálhatónál sikeresebb megvalósulása is,  ami felpuhulás nélkül is növelheti a költségvetési mozgásteret (noha inkább 2014-re, az  előrejelzési időszakot követő évre vonatkozóan). Mindennek negatív illetve pozitív hatása  lehet a pénzpiaci folyamatokra, az inflációra, ami kihatna a gazdasági növekedésre is.
Ezeknek a változatoknak a bekövetkezése azonban nem olyan valószínű, illetve az ezek által indukált eltérések nem olyan jelentősek, hogy több forgatókönyv kidolgozása lenne indokolt.


(Kritika 7) Ez kristálygömbön alapuló pesszimizmus nyakon öntve néhány hazugsággal. Éppen a sajtó folyamatos pesszimizmusa okozza, hogy az emberek még nem merik elkölteni az adócsökkentésből náluk maradó többletjövedelmet, hanem egyelőre a bankbetéteiket hizlalják meg a svájci frank hiteleiket próbálják törleszteni. Ha ismét elindul a magyar gazdaság hitellel ellátása, ha kifúj ez a hazug propaganda lufi (amit a GKI is fúj rendesen), akkor elindul a belső piac is. Nem tudom miben reménykedik ez a levitézlett társaság: nem fog ez a propaganda hadjárat kitartani a 2014-es választásokig! Be fog indulni a belföldi fogyasztás. Persze majd arra is kitalálják, hogy ez csak a külső körülmények kedvező begyűrűzése. Hazudozásban felülmúlhatatlanok!

A hitelezés ismételt beindítása a kulcs; de Matolcsy nem ostoba és ezt biztos látja. Egy évvel sikerült a külföldi tulajdonban lévő bankoknak késleltetni a programját ezzel a törvénytelen „nem adunk hitelt” kartellba tömörüléssel. Ám ez megtörhető, ha szépen kiadjuk a piacot a hazai bankoknak. Akkor ész nélkül vissza fognak térni a hitelezéshez, mert nem akarják elveszíteni az aranytojást tojó tyúkot.

Pazar propaganda technika az is, ahogy az eddig leírtakból valahogy sehogyan sem következő pozitív előrejelzéseket próbálják degradálni. Noha jelentősen csökken a foglalkoztatás, de mégsem úgy, ahogy ezt ők akarnák! Az államháztartás hiánya csak „statisztikailag” lesz 3% alatt! Mintha nem statisztikákkal mérnénk mindenkor az államháztartási hiányt!

A GKI kiváló mesekönyv, pardon forgatókönyv írásban is. Jól mutatja, hogy nem hülyék és világosan látják, hogy a banki hitelezés beindítása a legfontosabb, ezért titkon olyan nemzetközi fordulatban reménykednek, ami azt leállítja. Hiába reménykednek a kiváló, mindig pontosan törlesztő adósokhoz fognak egy ilyen balhé esetén menekülni a bankok és ebben az Orbán kormánynak verhetetlen hitele van. Azután egy újabb mese a költségvetés „felpuhulásáról”, azaz ismét megpróbálják összemosni Medgyesyvel és Gyurcsánnyal Orbánt. Propaganda ez a javából!

Amúgy meg lusták is: ha már ilyen komoly veszélyeket látnak illett volna ezekre forgatókönyveket kidolgozni; de ők „elegánsan” kihátrálnak ettől „az ezek által indukált eltérések nem olyan jelentősek, hogy több forgatókönyv kidolgozása lenne indokolt” mondattal. Ezzel is bizonyítva azt, hogy ez csak egy propaganda anyag, nem több.

(GKI 8) Szerkezeti átalakítások. A 2010-ben megalakult kormány számos területen nyúl bele a gazdaság  szerkezetébe. A változtatások egy része helyes irányú, mások kifejezetten károsak. Kevés a valódi  intézményi-működési átalakítás.
Lényegében felszámolja a kötelező magán-nyugdíjpénztárak rendszerét.
Egykulcsos szjá-t vezet be. Ez lényegesen növeli a jövedelemkülönbségeket. A sokak számára csökkenő reálbérek és az emelkedő reálbérűek alacsony fogyasztási hajlandósága összhatásában alacsonyan tartja a lakossági fogyasztás emelkedését.
Az ágazati válságadók rendszerét innovatívan szélesíti, ez főleg a fejlesztés szempontjából káros.
Megpróbálja radikálisan leépíteni a szociális transzfereket, különösen durván a nem foglalkoztatott nyugdíjkorhatár alattiak ellátásait. Ennek azonban nem lesz érdemi hatása a valódi foglalkoztatásra, mert a gazdasági fejlődés csak igen kis mértékben hoz létre új munkahelyeket, ugyanakkor családi krízishelyzeteket okozhat, különösen az ország hátrányos helyzetű részeiben.
A tervezett munkaügyi és bérezési lépések nem segítik valósan a foglalkoztatást, széles körben rontják a vállalatok versenyképességét és a szürke-fekete szféra irányába nyomják a vállalkozásokat.
Az önkormányzati rendszer várhatóan centralizáló jellegű reformja költségvetési szempontból  hosszabb távon jelentősebb megtakarításokat eredményezhet, rövidtávon azonban inkább  többletkiadásokkal és komoly politikai feszültségekkel jár.
Az egészségügyi rendszer átalakításának kimenetele még igen bizonytalan.
Még nem ítélhető meg, hogy az állami vállalatokkal és különösen a közlekedési vállalatokkal  kapcsolatban – a banki adósságok konszolidálásán túl – milyen reformok várhatóak.
A közoktatási és felsőoktatási rendszer változásai várhatóan költségvetési megtakarítást eredményeznek, kétséges viszont, hogy mennyiben képesek hosszabb távon javítani a hazai munkaerő szakmai színvonalát.
Az új Széchenyi terv kevéssé különbözik a korábban kidolgozott programoktól, s megvalósulása igen vontatottan halad.
Még nem ítélhető meg a bürokrácia leépítése sem.
A kormány levette a napirendről az euró-csatlakozás előkészítését, noha 2013-tól az ország megfelel a csatlakozási feltételeknek. Mindez a konvergenciától várható előnyök elmaradásán  túl drágább finanszírozást is jelent minden magyar adósnak.
Az eddig nyilvánosságra hozott változtatási elképzelések indokolatlanul radikálisak, széles
körben szerzett jogokat sértenek, s nem adnak időt az alkalmazkodásra. Általában elmaradt az
érintettekkel történő érdemi szakmai konzultáció és az érdekegyeztetés. A változtatások módja
miatt később a társadalmi ellenállás elsöpörheti a mostani döntések egy részét.

(Kritika 8) Na ez egy napi politikai propaganda pont. A kiegyensúlyozott hazudozás érdekében a GKI megemlíti, hogy vannak a kormánynak helyes intézkedései is, de a következő pontokban valami miatt azokat elfelejti felsorolni. Leírják, hogy lényegében felszámolták a magánnyugdíjpénztárak rendszerét. Ez igaz, egy az országból kifele folyó pénzcsapot szűkítettek le nagy mértékben, ami helyes. Lehet, hogy ezt tartja jónak a GKI? Az egykulcsos SZJA ugye növeli a hajlandóságot a jobb képességű embereknél a többletmunkára és ezzel a több adó befizetésére. Ezt elfelejti megemlíteni a GKI, csak a tömegek cukkolására használt „nőnek a jövedelem különbségek” szlogent skandálja és ezzel a sárga irigység meg a káosz faktort igyekszik hatékonyan növelni, hátha kijön ebből valami. Jó nem – ez biztos – de egy ilyen kutatóintézet nem is azért van, hogy nekünk legyen jó.

Azután jönnek a korábbi mondataiknak ellentmondó szövegek. A válságadók előzőleg nem voltak fenntarthatók, most meg a kormány „kreatívan” szélesíteni igyekszik azokat. A szándék világos: lássa már meg mindenki, hogy milyen kretén, debilis hülye is ez a kormány!

Na itt ment el a kedvem attól, hogy ezt a mazochista önkínzást folytassam. Nem vagyok hajlandó tovább olvasni ezt a förtelmet. Nagy kár, hogy a sajtótörvény nem vonatkozik a kutatóintézetekre, mert szívem szerint ezt a társaságot betiltatnám!

Az [origo]n sorra jelennek meg a cikkek, hogy milyen szemét is Rogán Antal, hogy a Bajnai féle off-shore adókat kiveszi a törvényből egy javaslatával. Ráadásul még a bizottságban Baja Ferenc (MSZP) is támogatta a javaslatot! Egy hozzászólásomat idézem, amely magyarázza, miért is értelmetlen az ilyen beszéd.

Az off-shore a XXI. század liberális átka, amellyel rákényszerítik az országokat az alacsony adószintekre. Nem nálunk döntenek arról, hogy megmaradhasson; ha jól emlékszem 2001 óta tárgyalnak az EU és USA hatóságok egymással, hogy meg kellene szüntetni, de csak nem jutnak eredményre. Úgy gondolom, hogy a Bilderberg csoport és társai döntöttek arról, hogy nekik erre szükségük van. Ők az eufemisztikusan "globális pénzügyi-gazdasági szuper struktúra" néven emlegetett háttér hatalom, akiknek még a létét is tagadják, ám akik a pénzükkel, a kezükben lévő sajtóval, a (nem választott képviselőkből álló) fegyelmező intézményeikkel (IMF, Világbank, WTO, hitelminősítők, off-shore bankhálózat) döntik el, hogy mit kapunk mi 7 milliárdnyian itt élő földi polgárok. Most úgy döntöttek, hogy még mindig túl keveset kapnak ők és túl sok megy el egészségügyre, oktatásra, nyugdíjra, államigazgatásra, ezért az adócsalás melegágyát, az off-shore lehetőséget fenntartják. Ezzel kényszerítik alacsonyabb adókra a nemzetállamokat, nehogy túl nagy legyen a jólét.
.
Papp József: A magyar gazdasági csoda című könyvében elvégzett egy kísérletet, hogy mi lenne, ha nem lennének 15% feletti adók (ÁFA, SZJA, TB, nyereségadó - mind 15% lenne), más adók meg nem lennének. Az adóbevétel kb. felére csökkenne. Az adócsalás sok helyen értelmetlenné válna. Ám a jelenlegi jóléti intézményeket nem lehetne fenntartani. Papp József ezért vagyon és zöld adókat javasol. Én még hozzáteszem, hogy a vagyon adókat nemcsak a magánszemélyekre kellene kiterjeszteni, hanem a cégekre is, és mindkettőjükre progresszív módon (pl. a családban a fejenként 50mFt-ot meg nem haladó vagyon adómentes lehetne, felette egy szerényebb százalékkal növekedne, majd lenne egy ugrás néhány százmillió felett, majd vagy még kettő a milliárdos és százmilliárdos határoknál). A zöld adók mértéke nálunk alacsony, a mértéküket simán lehetne növelni mindenkinél, aki szennyez, aki közös értéktereinket használja (utak, bányajáradék, föld, levegő, víz, híd stb.). Ezen felül ugyancsak magas adókat kellene kivetni azokra, akik másokat vagy magukat mérgezik élelmiszernek csúfolt vegyületekkel, egészségtelen életmóddal (jó kezdeményezés ebben a hamburgeradó), s ezzel később a közösséget terhelik a gyógyításukkal. Azt hiszem, hogy mindezek együtt sem mentenék meg az országot attól, hogy ne legyen részben térítéses az egészségügy és ne kelljen részleges tandíjat fizetni már az általános iskolától kezdve. Így kényszeríti rá az akaratát a nagyon gazdagok egy szűk csoportja az egész világra.
.
Csak a Bajnaihoz hasonló hipokrita, képmutató politikusok hoznak off-shore elleni törvényeket. Amíg a környező országok nem tiltják ezen helyekről a számlák befogadását, amíg nem tiltják ezen helyeken keresztül az exportot, addig az oda-vissza pénzforgalmat nem lehet megakadályozni - legfeljebb egy kis kerülő útra kényszeríteni. Az off-shore tulajdonosok nem a saját nevükben birtokolják a cégeket, így megfoghatatlanok a magyar adóhatóság számára, az ottani hatóságok semmilyen adatot nem adnak nekünk ki. Reklamálni nem a Rogánnál és Bajánál, hanem a Bilderberg csoportnál és egyéb titkos társaiknál tessék!

A demokrácia új kori feltámasztása (amely a "képviseleti" fosztóképzővel lett kiegészítve) fontos szerepet ad a sajtónak. Hipokrita (képmutató) módon azt hangoztatva, hogy az igazság feltárásának a letéteményesei, a választópolgárok tájékoztatásának a bajnokai. Ám ha elolvassuk a cikkeket, akkor ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Egy olyan világról szólnak a politikai lapok, amelyben a pénz játssza a főszerepet, folyik a vér az utcákon, botrányok botrányra halmozódnak, mindenkit túlfűtötten érdekel a szex, pártok ölik egymást a hatalomért, hatalmas tüntetések vannk - nem sorolom tovább, elég 4-5 ilyen újságot megvenni és ki lehet egészíteni a már nem túl sok tételből álló sort.

Ezzel szemben, ha kimegyek kis falunk utcájára, egyetlen magyar politikussal sem találkozom, a helyi hatalom (önkormányzat) békében teszi a dolgát, a falu költségvetése kiegyensúlyozott, sikkasztás nincs, csak tornaterem meg új óvoda beruházás. A kertekben bográcsgulyást főznek és vidáman beszélgetnek, s ha szexre kerítenek sort, azt diszkréten nem a nyilvánosság előtt, hanem egy bezárt szobában teszik. A játszóterek tömve gyerekekkel, a teniszpálya felnőttekkel és a szombat esti versenytánc is változatlanul sok embert vonz. A legnagyobb bűnesetek a besurranó tolvajlások és  betörések; erőszakos bűncselekmény emberemlékezet óta nem volt a faluban. Tüntetésre meg nem látom, hogy időt szánnának itt az emberek.

Na most akkor melyik a magyar valóság: a politikai újságok által láttatott, vagy amit a saját szememmel látok? Megmaradva a még (remélem) mindig meglévő józan paraszti eszemnél, én inkább azt hiszem el, amit a saját szememmel látok.

Viszont elkezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy minek akkor ez a nagy hűhó a média háza táján? Találtam néhány érdekes könyvet:

1. Joris Luyendijk: Elkendőzött valóság,
2. Pratkanis és Aronson: A rábeszélőgép,
   
3. Csorba - Fricz - Szentpály-Juhász: Társutasok az őszödi úton,
4. Papp József: A magyar gazdasági csoda,
   
5. Bogár László: Hálózatok világuralma,
   
6. Csath Magdolna: Kiút a globalizációs zsákutcából
7. Plenter János: A bizonytalanság hatalma
   

Az ok világossá vált: az eufemisztikusan globális pénzügyi-gazdasági szuper struktúrának, szókimondóbban a pénzügyi háttérhatalomnak nevezett érdekcsoportok tömegbefolyásolásáról van szó. A fontosabb politikai lapokat ők birtokolják. Az eltelt 200 évben a leggazdagabbak vagyona a világ többi részéhez viszonyítva jelentősen nőtt. Amennyire én látom, elsősorban a kamatos kamat mechanizmuson keresztül, azaz nem az általuk indukált értékteremtés miatt.

A képviseleti demokrácia azért "nagy találmány", mert hipokrita módon azt láttatja, hogy a nép kezében a hatalom, holott, csak néhány száz ún. képviselő kapja meg a hatalmat. Ráadásul ezek már előszűrt emberek, akik réges-régen betagozódtak egy párt hatalmi struktúrájába a kötelező pártfegyelemmel.

Milyen tömeget könnyű irányítani:

• azt, akinek jól fizető munkája és nehéz időkre felhalmozott vagyona van, optimistán és cselekvésre készen szemléli a világot vagy
  
• azokat, akik napi létbizonytalanságban élnek, tartalékuk nulla, kedélyük a bányász béka feneke alatt és szinte teljes apátiában tengetik az életüket?

Nos ha a sok pénzzel rendelkezők irányából nézzük, akkor nyilván az utóbbi a kívánatos. Bizonyíték: ilyenné varázsolták a világot. Tették ezt a média, a politikai hatalom és a gazdaság segítségével. A média elsősorban a kedélyek, a cselekvési képesség megrontásában felelős, amikor olyannak láttatja a világot, hogy nem érdemes semmit sem tenni, ez a világ rendje és ki ne menj az utcára, mert akkor bajod esik.

Most jutunk el a címben felvetett témához: az új média praktikákhoz. Ezzel kapcsolatos egy újságok közötti pengeváltás:

Az fn.hu-n megjelent egy cikk, amely a Magyar Nemzetet idézi, hogy az index.hu nem törli az agresszív kommenteket a lapolvasók hozzászólásaiból (itt a link: "Nekiment az Indexnek a Magyar Nemzet")

Valami lényegesen civódnak az újságok, de egyik sem mondja el, miről is van szó. Az index.hu eleve nem teszi lehetővé, hogy a fontosabb cikkekhez hozzá lehessen szólni. Viszont mindig hozzá lehet szólni náluk a magyar online sajtóban egyre inkább terjedő, és az orwelli "gyűlölet félóra" gerjesztő cikkekhez. Az ilyen cikkek jellemzője, hogy valamilyen széles tömegeket érintő, de az összefüggéseiből teljesen kiragadott negatív jelenséggel foglalkozik, arról ad képmutatóan objektívnek tekinthető hírt vagy véleményt, majd lehetőséget ad a trolloknak és a praktikát át nem látó tömegnek, hogy kiélje frusztrációját, rossz hangultatát azon, akiről a cikk azt láttatja, hogy az oka a dolognak (vagy ami még gyakoribb, ráhagyja ezt a trollokra, akiknek mindenről csak ugyanaz jut az eszükbe).

A könyvek felsorolásában az első három foglalkozik a sajtópraktikákkal, de egyik sem említi ezt a praktikát, ez egy új "találmány" a tömeg befolyásolására. Akkor a leghatásosabb, ha a háttérből néhány troll - akár álnéven - a szerkesztőségből érkezik. Sajnos az fn.hu sem mentes ettől a jelenségtől; különösen gyakran tettem ezt korábban szóvá a facebook-os szerkesztőségi megosztások oldalán. Rendkívüli mértékben képmutató politikai kultúránkba a jelenség sajnos szépen illeszkedik. A szerkesztőség mossa kezeit, hogy ő csak az igazat írta, vagy csak egy véleményt fogalmazott meg és amit olvasni lehet, az csak a "nép szava". Noha teljesen média törvény konform a dolog, romboló hatása a kedélyekre, élet- és munkakedvre óriási.

Ám Göbbels óta tudatosan a hatalom megszerzésében és megtartásában érdekelt média mögötti háttérhatalom csak ezzel a rombolással foglalkozik (tisztelet a sajnos nagyon kevés kivételnek). Érdekes megfigyelni, hogy az origo.hu lehetővé tett egy viszonylag szabad hozzászólási lehetőséget, majd visszakozott és ma szigorú cenzúra van nálunk - amin ugyan a gyűlölködés simán átmegy, de az újság által képviselt hatalom világnézetével ellentétes vélemények már csak akkor mennek át, ha durván és primitíven vannak megfogalmazva, nehogy "elrontsák" az agymosott törzsközönség beállítódását, nehogy egy másodpercre is elgondolkodjon a frusztrált tömeg, hogy a világ egy kissé bonyolultabb annál, mint amit az újság a tulajdonosának tetsző propagandájában láttatni próbál.

Fogadják tőlem tehát szerény adalékként a nagy média praktika feltáró elődök nyomdokán haladva ezt a hozzájárulást: a gyűlölet félóra gerjesztő on-line cikkek praktikáját.

Megjelent egy cikk az origo.hu-n az evolúcióról. A cikk írója (és egyben a rovat szerkesztője, valamint a viták nemrég bevezetett cenzora) Pesthy Gábor, a cikk itt található:

http://www.origo.hu/tudomany/20110609-a-rejtett-mutaciok-keszitik-fel-az-elolenyeket-az-evolucios-alkalmazkodasra.html

Nem előzmények nélküli a hozzászólásom, egy korábbi evolúcióról szóló cikkben már kifogásoltam a szerző bigott hozzáállását a tudományához. Itt is még tűrte az első néhány hozzászólásomat, ám amint kifogyott az érvekből, elkezdett személyeskedni, amire a következő (hasonló hangvételű) választ kapta:

"@Pesthy Gábor! Eddig viszonylag normális volt a hangnemed, de ez a "nem értesz egy kukkot sem a matematikához" dumádat nem jól viselem. Valószínűleg már akkor matematikával foglalkoztam, amikor Téged még csak pelenkáztak, s ha figyelmesen elolvastad volna a hozzászólásomat, akkor láthattad volna, hogy mindkét cikket átfutottam és le is írtam, hogy egyik sem arról szól, amivel érveltem. Én kértem matematikát - ez igaz - de azzal érveltem, hogy még nem gondoltátok át, hogy a rendelkezésre álló idő és anyagmennyiség elegendő volt-e az élővilág kialakulásához. Erről pedig egyik cikk sem szól.

Ha szeretnéd látni, hogy milyen szinten foglalkoztam matematikával, akkor íme két link, ahol olvashatod:
http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=65101
http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=65102
Ezen felül jeles szigorlatom volt Andrásfalvi Bélánál a Műegyetemen, amivel nem túl sokan dicsekedhettünk, s elárulom azt a nagy titkot is, hogy az általad küldött két cikkben nem találtam olyan matematikát amivel korábban ne foglalkoztam volna. Örömmel hallgatom meg, hogy Te milyen matematikai témájú cikkeket írtál és hogyan vizsgáztál korábban matekból. Csak hogy tudjam, milyen szintű diskurzust engedhetek meg magamnak, mire vagy eléggé felkészült.

Szóval a hangnemed eldurvulásából arra következtetek, hogy kezdesz kifogyni az érvekből. Ne magadat okold: a tudományterületed adós ezzel. Bele vagytok szerelmesedve abba, hogy visszafejtsétek az élet nagyszerű titkait. Ez szépen halad is, mindannyian örömmel olvasunk az új tudományos eredményekről, csak könyörgöm, ne állítsatok már be minden lépést a magától történő evolúció bizonyítékának! Ez a rossz, felsőbbrendű propaganda az, amit többen nehezen viselünk. Tudom, hogy a nagy tudományos akol büdös melegéből - ahol mindenki ugyanazt mondja - hihetetlen magabiztosságot lehet meríteni, de engedtessék meg nekem, hogy én kételkedjek. Legalább addig, amíg az érveimre ellenérveket nem találtok. S szándákosan nem hoztam olyan érveket, amikre végképp nem vagytok vevők, pedig azokat a "parajelenségeket" is sorolhatnám, amelyek valódi matematikai apparátussal bizonyítják a fizikai világon túli világ létét és működését."

Nos, ennyit a "független" Origo mítoszról! Egyáltalán nem független, hanem egy meghatározott propaganda szószólói, akik valódi vitát, a dolgok átgondolását egyáltalán nem akarják, csak a saját propagandájukat nyomni. Addig jól elvannak, amíg tudományosan nem túl felkészült emberek szólnak hozzá, ám amint valakit túl felkészültnek találnak (azaz túl zavarónak), azt kitessékelik a hozzászólási lehetőségből. Ez kérem a magyar média a valóságban!

Megjelent az index.hu-n egy cikk a napelemes energiatermelésről. Ez a linkje:

http://index.hu/tudomany/2011/04/20/napelemes_kiseromu_magyarorszagon/

Noha időnként a cikkben három nagyságrendet is téved a cikkíró (W-ot keveri a kW-tal), de mégis kihámozhatók a valódi bekerülési értékek és megtérülések. A cikkben megadott adatok szerint, a 23 mFt-os beruházás 225 napelemet tartalmaz 310 m2-es aktív felülettel és a hálózatba tápláláshoz szükséges invertereket, kábeleket stb. amelyek a beruházás mintegy harmadát tették ki. Így a kis erőmű 22,5 kW-ot tud produkálni csúcsteljesítményként. Még két adat van a cikkben:

1) 1 kW-os beépített teljesítmény éves szinten 1.150 kWh energia mennyiséget produkál (ez ugye attól függ, hogy a Földön hol helyezkedünk el, és a nap beesési szöge, valamint a napsütéses órák száma határozza meg; ha éjjel-nappal sütne a nap és mindig merőlegesen esne a napelemekre, akkor lenne 1150*24*365=10.074 kWh).

2) A kis erőmű által produkált áramot a rendszerbe visszavezetve 750eFt/év díjat kapunk.

A megadott adatokból látjuk, hogy 29Ft/kWh áram átvételi értékkel számoltak (ami nem igaz, a nagykereskedelmi áram ár 2011. február 1-én lett 17.17 Ft/kwh-ra felemelve, ami még mindig sokkal kisebb, mint ez az érték, ami inkább egy átlagos háztartás áram vásárlási ára). A megtérülés a cikkben 10-15 évként jelenik meg, de ha egyszerűen elosztom a kiadást ezzel a csaknem dupla áron számolt éves bevétellel, akkor látszik, hogy 30 év 8 hónap a megtérülés. Még rosszabb a helyzet, ha a közgazdaságtan szabályai szerint a későbbi bevételeket diszkont számítással jelenértékre konvertálom, és ezen az sem segít sokat, ha feltételezem, hogy a jövőben az áram ára növekedni fog. Ha meg a jelenlegi valódi árat veszem figyelembe, akkor olyan messze tolódik a megtérülési idő, hogy mire az bekövetkezne, addigra biztosan már vagy fizikailag megy tönkre az erőmű vagy technikailag lesz teljesen elavult.

Minden ügyfelemnek azt tanácsolom, hogy kis- és középvállalati szinten ne kezdjen bele olyan beruházásba, amelynek a megtérülése több mint 3-5 év. Helyette inkább addig kutasson, amíg nem lesz egy jobb, gyorsabban megtérülő ötlete. Mivel a napelemes erőműnek minden egyes része évtizedek óta fejlesztés alatt van, radikális áresés az ismert technológiák alapján a következő 5-10 évben nem várható, így azt hiszem, bármennyire is csábító és zöld gondolatnak tűnik, hogy közvetlen termeljünk áramot, egyelőre ez bizony nem éri meg. S ne feledjük: minél inkább egy háztartás, családi ház méretben kezdünk gondolkodni, fajlagosan a kisebb méret miatt ez csak még drágább lesz!

Ceterum cenzeo: inkább a fúziós erőművet kellene erőltetni, aminek az üzemanyaga millió évre elegendő mennyiségben van a Földön, beruházási költsége alig több, mint egy atomerőműé, és még földrengés esetén sem produkál sugárszennyezést.

Változóban van a könyvkiadás. Chris Anderson: Hosszú farok (A végtelen választék átírja az üzlet szabályait) című könyvében leírtak a könyvkiadásra is kezdenek érvényessé válni. Vegyük sorra a változásokat!

Az első jól látható változás a szerzők számában látható. Egyre többen képesek megfogalmazni írásban a gondolataikat. Jó könyvek és tanfolyamok segítik azokat, akik még erre nem képesek, de szeretnék ezt a mesterséget is elsajátítani.

A második elem, hogy az egyre mélyebb specializálódás a szakembereket szinte végtelenül osztódó új területekre vezeti, ahol valóban új, érdekes és mások érdeklődésére is számot tartó következtetésekre, "felfedezésekre" jutnak.

Ám ahogy szaporodnak a tudomány területek, úgy csökken az éppen ez iránt mélyebben érdeklődők száma. Ez a harmadik új elem.

Akiket érdekel, azokat nagyon érdekli a saját témájukról szóló könyv, de azokat a szokásos könyv árakat keresik, amiket a több ezres példányszámban kinyomott könyveknél megszoktak. Ebben siet a segítségünkre a technika fejlődése.

Ma már 100.000,- Ft alatti áron lehet megvenni duplex (a papír mindkét oldalára nyomtató) színes nyomtatásra alkalmas, viszonylag olcsó lézernyomtatókat. Ez azonban nem segít azon, hogy a könyv attól könyv, hogy valaki elegáns formátumra, emészthető tartalmi elemekre (tartalomjegyzék, lábjegyzetek, végjegyzetek, irodalomjegyzék, ábrák, táblázatok, hasábok stb.) tördelte azt. Itt is a technika siet a segítségünkre - most egy olyan helyről, ahonnan sokan nem várták volna - a szabad szoftvereket fejlesztő közösségtől.

Az új LibreOffice szövegszerkesztője a világpiac vezető szövegszerkesztőjét, az MS Word-öt is sok tulajdonságban felülmúlva kiválóan alkalmas arra, hogy a szerző - a jól ismert és írásra használt környezetet el nem hagyva - maga szerkessze, tördelje nagy mértékben automatizáltan a könyvét. A LibreOffice honosítását végő magyar fsf.hu alapítvány kiváló munkát végzett; a helyesírás ellenőrző ma a legjobb magyar helyesírás ellenőrző, az elválasztás a különleges esetek garmadájával meg tud birkózni és olyan betűkészleteket is kifejlesztett, amelyek a ligatúrákat, a szép nyomdai tördelés csúcsát is kezelik. Nagyon jó könyv készült a LibreOffice tulajdonságairól, amely letölthető ingyen innen: http://numbertext.org/libreoffice/ .

Egy eleme maradt a könyvnek, ami még nem került tárgyalásra: a kötés. Spirálozás, hőkötés és diplomakötés azok az elterjedt és nem drága új technikák, amelyek a könyveket végső formájukra képesek hozni.

Utolsó problémaként a terjesztés maradt meg. Nyilván a kis példányszámban, minden technikai fejlődés ellenére viszonylag drágán kinyomtatott könyvből nem lehet több száz példányt elkészíteni és kihelyezni minden magyar könyvesboltba. Ennek nincs értelme, hiszen egyes esetekben csak alig néhány tucat ember fog a kiadvány iránt érdeklődni, tehát kár több száz példányt kinyomtatni. Amúgy amióta a japánok kitalálták az egy darabos gyártást (az ún. "lean" gyártás), azóta tudjuk, hogy az a legjobb, ha csak akkor kezdünk el valamit legyártani, ha megjött rá a megrendelés.

Marad tehát a "hosszú farok" piac szokásos terjesztője: az internet és a levelező listákra kiküldött postai reklámlevél (direkt mail, vagy röviden DM). Ma még alig mérhető az így terjesztett könyvek értéke a forgalomban, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy 1-2 évtized múlva azt lássuk, hogy jelentős hányadot fognak az így készített könyvek ebből kitenni.

Személyes példaként említem, hogy a "Teljesítménybér" könyvemet a LibreOffice szoftver előző változatával, az OpenOffice szövegszerkesztőjével készítettem, egy akkor 78 ezer forintba kerülő (azóta olcsóbb) Kyocera 5100DN színes lézernyomtatóval nyomtatom, egy könyvkötő kisiparosnál köttetem diplomamunka technológiával. Ezt egyelőre nem egy darabos, hanem tíz darabos sorozatokban végeztetem, ha valami saját technológiát erre is beszerzek, akkor itt is át lehet térni a közvetlen megrendelésre gyártásra. A marketing és értékesítés interneten történt eddig, hamarosan indul a DM kampány is. A kiszállítást egyelőre a posta, ha jobban beindul akkor majd egy olcsóbb futárcég fogja végezni.

1. A magyar kereskedelmi bankok kapták meg 1989-ben a pénz teremtés jogát.
2. A ...magyar kereskedelmi bankok kartellbe tömörülve ezzel a joggal folyamatosan visszaélnek és mindenkit megkopasztanak. A legjobban a betéti... és hitelkamat közötti különbségben látszik ez, amely a NyEU-inak 3-4-szerese.
3. A bankokat ahol tudod kerüld el, folyószámlát ne nyiss, készpénz a favorit! Ezzel ugyan az MNB-t pénz nyomására kötelezed a Postát meg sárga csekk kezelésére, de legalább nem eteted az élősködő kereskedelmi bankokat, akik az eltelt két évben "hálából" kivontak a gazdaságból 10-15 billiárd forintot (a GDP 35-55%-át), ezért (és csak ezért!) van csődben a gazdaságunk.
4. Tégy félre pénzt, képezz tartalékot és azt tartsd magyar államkötvényekben, másban ne bízz, mert megjárod!
5. Kölcsönt ne vegyél fel másra, mint olyan termelő beruházásra, amely 3-4 év alatt megtérül!
6. Minden más pénzügyi ismeret felesleges és káros, amivel csak elcsábítanak valami olyan területre, ahol meg fognak kopasztani.

Olvasgatom az fn.hu-n Munkácsy Márton riportját Kovács Lajos nyugdíjas rendőr ezredes nyomozóval, akik a "roma gyilkosok" néven elhíresült csoportról beszélgetnek (http://www.fn.hu/belfold/20110307/kovacs_lajos_fektetett_nyolcast_tippel/). Erről jutott eszembe, hogy én már egyszer a cigánykérdést átgondoltam és megoldást is találtam. A Facebook-on írtam egy hozzászólást erről és azt egy kicsit kiegészítve szeretném most megosztani a tisztelt olvasóval.

Érdekes cikk jelent meg a privatbankar.hu web oldalon "Demján Sándor bankja majd megmenti a KKV-ket" címmel. (Link: http://www.privatbankar.hu/cikk/bank/demjan_sandor_bankja_majd_megmenti_a_kkv_kat_41672 ). Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy leírjam, miben és miért kellene megváltoztatni a magyar bankrendszert.

1989-ben a kettős szintű bankrendszerrel a magyar állam lemondott a pénz teremtés jogáról (leszámítva a pénznyomás/pénzverés néhány százalékos mértékét). Azóta a kereskedelmi bankok feladata a pénz "teremtése". Jelenleg elvben az alaptőkéjük 12,5-szeresét (mivel a kötelező tartalékráta 8%; és 100/8=12,5) tudnák kikölcsönözni (a valóságban ez jóval kevesebb az egyéb előírások miatt) az ismert banki multiplikátor hatás segítségével, amikor betétek és hitelek egymás követő láncolata felduzzasztja a hitelpénz mennyiségét. A döntés 1989-ben azért szólt a kereskedelmi bankok mellett, mert a neoliberális közgazdaságtan egyik axiómája szerint felelősebben viselkednek, mint az állam és csak akkor nyújtanak hitelt, ha van mellette elegendő biztosíték. Cserébe a kereskedelmi bankok kamatot szedhetnek.

A neoliberális axiómák ugyan sorra dőlnek meg, de jelenleg a bankrendszerünk ilyen, így ebből kellene valamit kihozni. A cikk is említi, hogy a magyar bankok 85%-ban külföldi kézbe kerültek. Amit nem említ, hogy az eltelt 2 évben profit repatriálás és tőkekivonás címszavak alatt ezek a bankok soha nem látott mértékű pénz kiáramlást okoztak az országból. Tették ezt egyetlen okból: az anyabankjaikban a világgazdasági válság miatt minden pénzre szükség volt. A következmény a magyar gazdaság kenőanyagának, a pénznek eltűnése és hazánkban a világban másutt tapasztaltnál sokkal mélyebb válság. Nem a hazánkban ideiglenesen itt állomásozó multinacionális cégek által elbocsátott (és azóta részben már ismét alkalmazott) kb. 150.000 ember okozta nálunk a válságot, hanem az egy éves nemzeti jövedelem nagyságrendjében lévő pénz kiáramlás - elsősorban a bankrendszerből.

Erre utal a cikk akkor, amikor felveti a szükségességét a nemzeti kézben lévő bankrendszernek a külföldi helyett. Végül is a közösségnek (=magyar nemzetnek) szuverén joga eldönteni, hogy kinek adja helyben a pénz teremtés lehetőségét. Noha ostoba módon számos nemzetközi egyezményt írtunk alá, amely korlátozza ezen jogunkat (pl. beléptünk az EU-ba); mégis tenni kell valamit, hogy ismét beinduljon a gazdaság. Lassú lenne kivárnunk, míg a külföldi bankok érdeklődése az általuk tönkretett magyar gazdaság felé fordul ismét. Ami kétségtelenül azonnal be fog következni, amint ismét beindul a gazdaság fejlődése és nem kell bedőlt hitelekkel kínlódniuk. Ám ők ehhez jottányit sem hajlandók hozzá tenni, sőt éppen sértődötten zsarolnak a rájuk kirótt különadó miatt (azt hirdetik, hogy nem adnak hitelt és akkor megnézhetjük magunkat). Az eltelt 15 év általuk felvett busás extraprofitja sem hatja meg őket: a tőke nem tartozik a hálás típusok közé. Ezért nem kell foglalkozni az érzelmeikkel sem. Sőt, nekik is a legtöbb jót úgy tudjuk tenni, hogy a tőlük beszedett adókkal megpróbáljuk újraindítani a magyar gazdaságot. S ha ők ehhez nem adnak hitelt, akkor a piacukat másnak kell odaadni: olyan magyar tulajdonban lévő bankoknak, akik most is hajlandók hiteleket nyújtani (lásd a takarékszövetkezeteket vagy a cikkben említett Gránit Bankot).

Jó volna viszont nem elkövetni még egyszer azt a hibát, amit 1989-ben elkövettünk, amikor a teljes privatizáció, liberalizáció és dereguláció jegyében a bankokra bíztuk, hogy mire nyújtanak hitelt. Amire elsősorban szükség van az az exportképes projektek hitelezése. Na ma ezt a legnehezebb megszerezni. Miért? Mert egy dinamikusan növekvő cégben nincsenek jelzáloggal terhelhető ingatlanok, hanem annál sokkal nagyobb értékkel rendelkezik: hatalmas cash-flow-t biztosító piaccal. Ám a piac illékony dolog és csak a folyamatos jó menendzsment képes megtartani azt. Ám annak megítéléshez, hogy egy cég menedzsmentje mennyire jó és tisztességes, komoly szakértelemre van szükség - amivel a hazánkban működő bankok nem rendelkeznek. Még jó dolog a szintén értéket termelő beruházás a hazai piacot kiszolgáló projektekbe, de itt is ugyanazzal a nehézséggel állunk szemben.

Helyette a magyar bankok eddig áruhitelt adtak, ami - közgazdaságilag egyáltalán nem kívánatos módon - zömmel az importot növelte (mivel a gyenge magyar gazdaság alig képes a végtermékek versenyében helytállni). Volt még jelzáloghitel építkezésekre és forgóeszköz finanszírozásra; ezek kellenek a gazdasághoz és ezt a legkönnyebb visszahozni, így ezzel nem kell sokat törődni (elnézését kérem a svájci frankban eladósodottaknak, de nem az ő megsegítésüktől fog beindulni a gazdaság; sőt nekik is a legnagyobb segítség az lenne, ha ismét lenne munkahelyük, rendszeres havi jövedelmük). Ám egy olyan szabályozás igenis kívánatos lenne, hogy egy bankok belül az áruhitelezésnek, szabad felhasználású személyi kölcsönöknek alacsonyabbnak kell lennie összegben, mint a projekthitelek mennyiségének. S ezen felül is a nyújtott projekthitelekre (különösen azokra, amik exportot segítenek) - adókedvezményt kellene adni a bankoknak (ami nem helyettesíti az állami garanciavállalás már meglévő és még tovább erősítendő rendszerét).

Az eltelt közel 30 év - amikor ez a vadkeleti kapitalizmus fokozatosan elindult itt nálunk - nem rózsaillatú szeplőtelen vállalkozókról szól. Mégis jobb dolognak tartom, ha velük próbáljuk bővíteni a hitelkínálatot, mintha tovább növelnénk a kiszolgáltatottságunkat, gazdasági gyarmati státuszunkat azzal, hogy ismét extraprofit kedvezményeket adunk külföldi kézben lévő és minket - a saját nemzeti érdekeiket követve - bármikor cserben hagyó bankoknak. Akár - részben vagy teljesen - állami tulajdonban lévő, exportképes projekthitelek támogatására szakosodott új kereskedelmi bankok létrehozásától sem kellene visszariadni! Ebben a világméretű gazdasági harcban utolsó védvonalunk a nemzet, annak parlamentje és kormánya - használjuk hát megfelelő módon az érdekeinket védve!

Költségvetési vita idején mindig divatja van a különböző adó javaslatoknak. A pártok sziporkáznak a hülyeségeikkel - főleg, ha nincsenek kormányon. A Fidesz-KDNP eddigi adótörvényei zömmel helyes irányba indultak el, de még tovább tudnám vinni azokat. Íme egy csokor ezekből az ötletekből:

1. Off-shore számla adó, 10%. Minden olyan elszámolt költség számla után ki kellene vetni, amely olyan cégtől érkezett, amelyik off-shore státuszú helyen van bejegyezve off-shore státuszban (pl. az USA Delaware államában).
2. Sok multi leányvállalata játszik az anyavállalattal az elszámoló árban. Mivel a magyar jogrend ismeri a feltételezett adócsalás miatt kivetett adó fogalmát (lásd a rádiótelefonok, személygépkocsik feltételezett magánhasználata miatt kivetett adókat), itt is lehetne egy 3-4%-os elszámoló ár adót kivetni. Csak a biztonság kedvéért...
3. A személyi jövedelemadóban ott, ahol a TB és nyugdíj járulék felső plafonja bekövetkezik, belépne egy ezzel azonos mértékű személyi jövedelemadó kulcs; így nem válna degresszívvé, hanem továbbra is lineáris maradna ezen jövedelmek adó és járulékterhelése.
4. Kvázi monopolhelyzeti, illetve feltételezett kartell miatt kivetett adó. Az új kormány adói éppen ilyen területekre lettek kivetve; ezekben az iparágakban a szokásos tőkemegtérülési mérték fölött voltak magasan a nyereségek. Nem kellene sokat cicózni, ki kellene mondani, hogy azon ágazatokban, ahol a magyar átlag felettiek a befektetés arányos nyereségek (mondjuk 2-3-szoros mértékben), ott jön az ilyen külön adó az egész ágazatra. Az áthárítás a lakosságra vagy a kisebb cégekre nem használna, mert azonnal növekedne az adó; a költségek külföldi számlákkal növelése szintén nem használna, mert akkor azokat az adókat kellene kifizetni.
5. Öko- és közösségi infrastruktúra használati adók. Itt azokat a közösségi károkat, befektetéseket kellene megfizetni, amelyeket az adott ágazatba tartozó cégek produkálnak, de eddig nem maguk fizették, hanem a közösséggel fizettették meg. Ide tartozik a hulladékok, szennyezések (pl. CO2) kezelése, a nagymértékű közösségi infrastruktúra és természeti erőforrás használat (pl. közutak, vízvagyon, csatornahálózat, folyó). Noha jelenleg is van bányajáradék, úgy vélem még mindig nem elég területen és még mindig nem elég nagy mértékben vetjük ki ezen adókat.

Nem hiszek abban, hogy az állam költségei csökkenthetők lennének. Az oktatás romokban, az egészségmegőrzés lehetősége alig biztosított (itt csak a gyógyszerkassza túltervezett, más megtakarítási lehetőség nincs, inkább költeni kellene még tömegsportra meg vitaminokra, hogy csökkenjen az igény a kórház és rendelőintézet iránt), a nyugdíjasaink nyomorognak, a gyerekes családok szintén nyomorognak (ezért nincs elég gyerek), az államigazgatás meg nem hatékony - gyakran a szegényes anyagi erőforrások miatt.

Az új adókat elsősorban olyan műszaki fejlesztésekre költeném, amivel az ország élenjáró, a világon csak nálunk bevásárolható termékeket fejlesztene ki. Az első helyen nálam a fúziós erőmű áll. Az olaj-, szén- és atomerőmű lobbi évtizedek óta sikeresen akadályozza ezt a fejlesztést, így alig 10Mrd€ befektetéssel a miénk lehetne az első sorozatban gyártható ilyen erőmű terve és első prototípusa. (Írtam erről egy könyvet "Fúzió - magyar társadalmi diagnózis és terápia regényes formában" címmel.) A kivetett külön adókból 2-3 év alatt bejönne annyi pénz, hogy ezt az erőművet meg tudnánk valósítani.

Az ilyen erőmű gyártása 2-300 ezer jól fizető munkahelyet tudna teremteni és mivel ez más vállalkozásoktól szívná el a képzett embereket, a képzetlen és jelenleg munkahellyel nem rendelkező tömeg számára nyílna az ő képességeikkel (némi feljavítás után) betölthető munkahely.

Szerintem ennyire egyszerű lenne javítani a helyzetünkön. Csak kellene végre egy olyan politikai elit, aki képes felfogni ezt és így cselekedni.

Divatos téma, nem tudom megállni, hogy ne foglalkozzak vele. A Portfolio.hu-n megjelent egy cikk ( http://www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/szabad_nyugdijvalasztas_magyar_modra_de_miert_is.142881.html ), amely erről szól.

Vajthó Gábor hívta fel a cikkre a figyelmemet, mint egy valóban érthető tájékoztatásra. Valóban az, csak egy kissé egyoldalú a tájékoztatás. Néhány fontos információ kimaradt; ezekkel még kiegészíteném.

1) Cui prodest: kinek hoztak a legtöbbet a magánnyugdíjpénztárak? Hát a kezelőknek! Kik ők? Befektetőknek álcá...zott spekulánsok, aki pénzből még több pénzt csinálnak (főleg maguknak), különösebb társadalmilag hasznos értékteremtés nélkül. Kiknek ad tanácsot a hitelminősítő? Hát a spekulánsoknak! Tőlük függ, ők a vevői! Te mit tennél, ha a vevőd arra kér, ugyan már hasson oda Magyarországra, hogy ne tegye tönkre a zsíros kis üzletünket?! Hát odahatsz, amivel tudsz, azaz egy leminősítéssel. Nem teszed teljesen tönkre a piacot (ahhoz túl sok pénze van itt a vevőiknek), ezért még éppen a bóvli feletti minősítést adják. Ennyire kell ezt komolyan venni, nincs mögötte semmiféle tudomány, csak érdekek.

2) Mantraként és magyarázni sem szükséges axiómaként kering a neoliberális eszméknek alárendelt sajtóban, hogy az államháztartási kiadások csökkentése jó dolog. Csak egyet felejtenek el megmagyarázni: ha az államigazgatás költsége mindössz...e 10%, akkor a nyugdíjból, a TB-ből vagy az oktatásból (a maradék 90%-ból) vegyünk-e el? Mert a 10% megfelezése sem jelent sokat, még a kamatköltség felét sem tudnánk kifizetni a megtakarításból! Tudom, hogy a multik a magyar munkaerőnek csak a 10-12%-át foglalkoztatják, így nekik elég lenne ennyi embert képezni, egészségesen tartani és életük alkonyán nyugdíjban részesíteni, de ne feledjük, ez egy nép, sorsközösségben, akik élni szeretnének és nem gazdasági rabszolgasorban szenvedni. Na ezért nem lehet már tovább hátrálni és ezeket a kiadásokat csökkenteni. Persze van kivétel: a korrupció, de az összesen még az én rosszindulatú becsléseim szerint sem haladja meg az államháztartás 2-4%-át. Ahogy a Fidesz nekiesett az MSZP-SZDSZ duó viselt dolgainak, viszontválaszként minden lépését árgus szemekkel fogják figyelni, így remélem a korrupció is csökkenni fog.

3) Varsóval példálódzni anélkül, hogy megemlítenénk, miszerint ott még egészséges a korfa, több mint feledékenység, ezt én már szándékos torzításnak tartom. Persze, hogy jóval nagyobb a mozgásterük! Ne higgye senki, hogy én nem kedvelem a ...felelős öngondoskodás gondolatát! Teljesítmény bérezéssel foglalkozom nap mint nap, és éppen arra szoktam hivatkozni, hogy mindenki felelős a saját teljesítményéért! Ám nem mehetünk el azon tény mellett - amit a cikk szépen elmagyaráz - hogy már egy megbicsaklott korfa mellett indult a program és (amit megint elfelejt említeni), az eltelt 8 évben elkártyázásra került egy csomó pénz, amit olyan eladósodási hullám követett, hogy muszáj most eladni a családi ékszereket, mert ez a pálya garantált államcsődbe vezet. Persze, kivéve akkor, ha a jelenlegi 1980-as életszínvonalt visszacsökkentjük az 1960-as évek szintjére. Ez lett volna az új kormány kötelessége; nem így tett, és most ezért kiabálnak kígyót és békát rá azok, akik ezt az utat, mint egyetlen járhatót próbálták beállítani. Igenis van más út, és örülök, hogy Matolcsynak és Orbánnak volt mersze ezt meglépni. Tudom, hogy van kockázata (valljuk be, a spekulánsok bármikor bedönthetik az országot és ha füttyentenek az IMF-nek, Valutaalapnak, akkor azok a hitelminősítőkhöz hasonlóan készségesen őket fogják segíteni, hiszen azok nem választott testületek, a vezetőik mindig is pénzemberek közül kerülnek ki. Elsődleges feladatuk, hogy a spekulánsok kihelyezett hitelei visszafizetésre kerüljenek - mindegy milyen áron. Csak egy kritérium van: ne az ő pénzül rovására! Na ezt a tabut is megsértette a jelenlegi kormány; így a hitel visszaminősítés egyáltalán nem csoda. Ám a kormányt én bizony okosnak látom: elmegy addig, ameddig még azért ők ugyan a korábbinál kevesebbet, de a más országokban elérhetőnél azért határozottan többet tudnak keresni; s amíg ez nekik megvan, nem fognak ennél többet tenni.

2010. okt. 29-én részt vettem a Gellért Szállóban az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) vállalkozás fejlesztési tagozatának vitájában. A pulpituson – velünk szemben – Dr. Szöllősi László, Csuhaj V. Imre, Balás Gábor és Leskó Tamás ültek. Nem számoltam meg mennyien voltunk meghívottak, lehettünk vagy 100-150-en. Bekerülni ide úgy tudtam, hogy korábban egy megadott e-mail címen javaslatot tettem az ÚSzT tartalmára. Már akkor létezett egy vitaanyag; ezzel az ún. társadalmi vitával az kerül kibővítésre, átírásra.

A Gellért Tea Szalon nevezetű termében került megrendezésre az esemény. Fotósok, filmesek kísérték a rendezőket. Apró sütit kaptak a résztvevők meg üdítőnek mondott cukros italokat (volt azért szénsavmentes víz is). Az esemény 2 órásnak volt meghirdetve (nekem ekkor tényleg el kellett mennem, így nem tudom hogyan fejeződött be és meddig is tartott). Az első órában két bevezető előadást hallottunk, a második volt a „vitának” szánva.

A 10 perces késés után elsőnek Csuhaj V. Imre tartott egy kb. 25 perces előadást. Az előző 8 év gazdaságpolitikai bűneinek felsorolása után elmondta, hogy 2020-ig előre tekintő, de 2014-ig szóló tervet és szabályozást szeretnének készíteni. A sikeresség mérőszáma a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma. Nekem úgy tűnt, hogy nem ez volt az eredeti szándék, a vetített képeken mindenütt a végén jelent meg ez a mérőszám, de szóban első helyre hozták. Nem hibáztatom a dolgot: ezzel tisztábbá vált, mi az értékelési kritérium. Jó-e ez a mérőszám? Azt már nem tudom biztosan. Teljesítménybérezéssel foglalkozom, így naponta gyártom a különböző mérőszámokat a teljesítmények megítélésére és tisztában vagyok azzal, milyen nehéz egy valóban jó számot találni.

Talán ha rám bízták volna, akkor finomítottam volna. Fontos az új munkahely, de a munkaadók oldalán gyakran felvételi interjúkat készítőként látom, hogy milyen a munkanélküliség szerkezete. Rettenetesen rossz a felhozatal. Jellemző példa, hogy egyik ügyfelemnek nemrég minőségellenőrt kerestünk; volt vagy 25 jelentkező, 8-at hívtunk be interjúra, és csak egynél éreztem azt, hogy vállalható kompromisszum a felvétele. Nem volt ideális jelölt, de láttam benne a fejlődési lehetőséget, aki 1-2 év alatt el fog jutni oda, amire szükség lenne – már most!

A munkát keresők (és már nem is keresők) zöme semmiféle versenyképes tudással, képességgel, készséggel nem rendelkezik. Velük a versenyszféra ebben az állapotban semmit sem tud kezdeni. Programok kellenek, amik ezeket az embereket visszavezetik a munka és folyamatos tanulás, önfejlődés világába. Ezért olyan ideiglenes munkahelyekre van szükség, ahol kezdetben belföldi piacra valamilyen állami, önkormányzati megrendelésre állítanak elő valamit: parlagfű írtást, kerékpárút és túristaút készítést, szemétszedést, játszótér és park építést, erdő rendezést, műemlék épület állagmegóvást, árok és gát karbantartás stb. Terv kellene arra, hogy hogyan vonnánk be az így foglalkoztatott embereket munka mellett egy olyan tanulási folyamatba, amelynek segítségével fokozatosan képessé válnának versenyszférában történő foglalkoztatásra is. Közben persze a versenyszférában is előre kellene lépni, és az ott dolgozókat képzéssel eljuttatni arra a termelékenységi, képzettségi szintre, amely már az Unión belüli exportra képessé teszi őket. Tehát három fokozat lehetne:

1. állami vagy önkormányzati rendelésre dolgozó alapellátásos munkahely tanulási, fejlődési lehetőséggel és kötelezettséggel

2. versenyszektorban belföldi piacra termelő munkahely tanulási, fejlődési lehetőséggel és kötelezettséggel

3. versenyszektorban exportra termelő munkahely folyamatos tanulási kötelezettséggel, hogy a világban zajló éves termelékenység javulási ütemet tartani tudjuk

Jelenleg nem tesznek különbséget a háromféle munkahely között, és nincs kimondva, hogy bennük követelmény a folyamatos fejlődési, tanulási kényszer. Tehát én mérőszámként mindjárt hármat adnék és abban készítenék tervet. Jól látszik, hogy kritikus pont az 1-esben létrehozandó munkahelyek száma: ott lépne be a folyamatba a piacról kikerült 1 milló ember, és nekik biztosítana helyet a 2-esből a 3-asba átlépő 1 millió ember. Ekkor válhatnánk tényleg a multik beszállítóivá, és talán még egy a Nokiához hasonló igazán nagy nemzeti nagyvállalat is létrejöhetne.

Elnézést az elkalandozásért, vissza a vitanapra. Csuhaj V. Imre még elmondta, hogy az Unióból érkező pénzeknek már csak a 25-30%-a maradt szabadon, annak zöme is csak fejlesztésre használható fel, nem munkahely teremtésre. Lefordítva: versenyképesebb munkahelyeket lehet vele létrehozni, ez az Únió akarata (jogosan, az Unió is a nemzetközi versenyképességi harcban küdz az Unión kivüli piacokért). Maradt lehetőségként hitel, garancia és tőkealap támogatás. Ezért arányaiban jeletősen csökkenni fog a vissza nem térítendő támogatás. Ezen támogatások zömét nem közvetlenül az állam, hanem a meglévő és a piacon dolgozó, az ottlévőket jól ismerő szervezetek fogják szétosztani.

A következő előadás joga Balás Gáboré volt. Utánanéztem az interneten: a Hétfa kutatóintézet vezetője, ahogy látom csupa igen fiatal közgazdászból áll és főleg makrogazdasági kutatásokkal foglalkoznak. Úgy látom, hogy ők állították elő az ÚSzT vitaanyagát. Előadása már számomra nehezebben volt követhető: célok, pillérek, eszközök, fejlesztési célok egy kicsit politikai, egy kicsit közgazdasági, egy kicsit társadalomszociológiai egyvelege kavargott. Volt azoban benne értékes gondolat: az állam feladata lenne a vállalkozók közötti bizalom ismételt megtalálásának a segítése. Ez tetszett – noha azt nem tudtam meg, hogyan is fognak ehhez hozzá. Pedig megvan erre az általános recept: minél bővebb információ és kommunikáció egymás között. Ám amíg egy nyamvadt cégadat, mérleg csak pénzért kérhető le az államtól, addig nem tudom, mivel is segíti az állam ezt... Balás Gábor másik érdekes gondolata volt, hogy vissza kell állítani a vállalkozó presztizsét – ami mára szitokszóvá vált. Ez is jó ötlet, ám amíg a sajtó nem a sikeres vállalkozókról, hanem csak a csalókról hajlandó írni, addig nehezen fog menni. Talán a sajtót kellene átalakítani; persze akkor meg egyként hördül fel az ellenzék, hogy az micsoda disznóság lenne. Szóval nem tudom, hogyan fogják ezt elérni. Beszélt még az állami akadályok lebontásáról a vállalkozások elől, adminisztráció csökkentésről, munkabarát adózásról, tisztességes versenyről, piackonform finanszírozásról, egyablakos ügyintézésről, Kárpát-medencei gazdasági térről és tisztességről a vállalkozásokban.

Ezután összefoglalták, hogy milyen korábban beküldött ötletek lettek beépítve az új vitairatba. Én a saját ilyen irományomban arra hívtam fel a figyelmet, hogy a közepes méretű vállalkozások is figyelmet érdemelnek; ez fel lett sorolva (nyilván nem csak én írtam erről). Címszavakban az alábbiakkal toldották meg az eredeti vitairatot:

• sikerorientált vállalkozásokat kell segíteni, a vállalkozás nem a szociálpolitika színtere

• nemcsak a kisebb, hanem a közepes vállalkozásokat is segíteni kell

• legyen lehetőség a helyi összefogásokra

• legyenek vidéki hitelszövetkezetek, lehessen használni zártvégű lízinget önerőhöz

• A Széchenyi kártya legyen több dologra használható

• a magyar termékek, szolgáltatások iránti bizalom erősödjön

• Kárpát-medencei gazdasági régióban kell gondolkodni

• képzésre + tőkealapra + a kijuttatásra intézményi hálózatra van szükség

• a széttagolt forrásokat össze kell vonni

• bürökrácia helyett eredményorienáltságra van szükség

• a pályázati adminisztrációt csökkenteni kell, beleértve az utólagos adminisztráció csökkentését is

• azok osszák szét a támogatásokat, akik ismerik a vállalkozásokat

• az állam a megelőzésre helyezze a hangsúlyt a büntetés helyett

• az ügyintézés legyen egyszerűsített és digitalizált

• meg kell törni a lánctartozást (különösen azt, amelynek a csúcsán az állam áll) és meg kell akadályozni a csalárd csődöket

Mindegyik teljesen logikus, értelmes javaslat volt, ami akár már az első vitaanyagban szerepelhetett volna. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy a vitaanyag készítői ostobák, hanem csak azt mondom, hogy több szem tényleg többet lát.

Ezután meghirdetésre került néhány hangzatos program: „Vállalkozz Magyarország!”, „Szövetségben a vállalkozókkal a munkahelyekért”, „Adjunk teret a vállalkozásnak” neveken. Magasztos célok – meglátjuk mi valósul meg belőlük.

Ezután jött a vita. Semmiféle jelentkezési sorrend kezelés nem volt, aki erőszakosabb volt, felszólalhatott. A felszólalók válaszokat is kaptak. A felszólalók leplezetlenül a saját lobbi érdekeiket hirdették: szövetségek, kamarák, szakmai tömörülések stb. szólaltak fel és követelték azt, hogy az ő ötleteik is jelenjenek meg az ÚSzT-ben. Ekkor kezdtem végképp kétségbeesni. Hogyan lehete egy ennyire szerteágazó érdekű társaságot jól kezelni? A régi vicc jutott az eszembe: a teve olyan ló, amit egy bizottság tervezett. Képtelenség minden igénynek megfelelni. Egymással konzisztens prioritásokat azonban csak egy ember képes létrehozni! Mi végre van akkor ez a vitanap? A gőz kieresztésére? Az igények begyűjtésére? Annak ellenőrzése, hogy a korábban írásban begyűjtött igényekből figyelembe vettek nem verik-e ki nagyon a biztosítékot valakiknél (akik nem kerültek figyelembe vételre)? PR esemény, amit majd az itt készített felvételekkel, fényképekkel fognak híradókban bemutatni? Délben el kellett mennem, addig ezekre az érzéseimre nem kaptam választ.

Ám ismét visszakanyarodnék a mérőszámra. Ha nem egy, hanem 3 mérőszámot alkalmaznánk a korábban leírt javaslatom szerint, akkor volna egy konzisztens elv, ami szerint el lehetne rendezni az igényeket. Ki lehetne jelölni, hogy mondjuk 1-es típusú munkahelyből 2011-ben 80 ezret hozunk létre, 2-es típusúból van elég, 3-as típusúból meg szintén 80 ezer lenne szükséges, hogy fokozatosan feljebb tudjanak lépni az 1-2-ben lévők. Mindhárom típusú munkahely nagyrészt KKV-ken belül képződhetne. Egy kivételt tennék: a 3-as típusú munkahelyek egy részét egy új nemzeti nagyvállalatba kellene létrehozni, amelyik egy, azaz egy nagy durranásra épül. A nemzeti nagyvállalat részvényei korlátozottan lehetnének forgásképesek: csak magyar üzletemberek vehetnék meg azokat, és amíg a cég meg nem erősödik, addig állami többséget kellene benne tartani. A nagy durranás meg lehetne az energetika. Nem a megújuló, az már lerágott csont, és szépen látszik, hogy inkább viszi a pénzt, mint hozza. A fúziós energiára gondolok, aminek a kutatását a fosszilis energia lobbi sikeresen akadályozza évtizedek óta, és ami miatt ez viszonylag kis költséggel nagy durranás lehetne. Regényes formában erről már írtam egy könyvet, akit érdekel, olvassa el (Polló László: Fúzió).

Sorakoznak a cikkek a címben jelzett témákban. Aggódás a kisemberért, a lakhatásért valamint a gazdaság és a bankok működőképességéért. Mindenki udvariasan vagy kevésbé teszi, amit az érdeke diktál, és a "társadalmi vitából" szokás szerint az kerül ki győztesen, akinek több cikkét hozzák le a lapok és aki mértéktartóbb, udvariasabb tud maradni. Annak az érdekei szerinti propaganda lesz a meghatározó a politikai döntéseknél, mert addigra már a közvélemény-kutatók azt jelölik a többségi akaratnak.

A cikk írók, fórumokon hozzászólók csak a lényegről nem beszélnek. Arról, hogy a modern gazdaság működtetéséhez szükséges kereskedelmi banki pénz teremtési mechanizmus beteg. Több évszázada: már az induláskor elhibázott volt. Ugye korábban a pénz kibocsátási joga az uralkodóé volt. Degenerált uralkodók alatt a pénz elinflálódott, jó királyok mellett meg prosperált a gazdaság. Az arany, ezüst mennyisége korlátos volt, ezért a réz/bronz/papír pénzek elfogadását az államnak kellett kikényszerítenie (ez ma is így van). Közben azonban magánbankok kitalálták, hogy számukra mekkora üzlet lenne, ha nem az uralkodó, hanem ők bocsátanák ki a pénzt és utána kamatra vennék azt vissza.

A történelemben voltak korszakok, amikor a kamatszedést törvényekkel tiltották. Azután már csak az uzsorakamattal tették meg ezt. Na nem nálunk: tavaly ha jól emlékszem volt egy a bankokhoz nagyon udvarias törvény tervezet, ami ~85%-ban korlátozta volna a maximálisan szedhető kamatot. A magyar bankoknak ez túl szigorú volt. A szegény lakossággal rendkívül szigorú Bajnai kormány a magyar átlag nyereség 10-szeresét évtizede besöprő gazdag bankoknak előzékenyen meghagyta ezt a pénz kereseti lehetőséget is.

A bankrendszer privatizációjakor úgy adtuk oda külföldi tulajdonba a magyar bankokat, hogy a közösség (nevében a magyar állam az adóinkból) szinte teljesen kártalanította az új tulajdonosokat a be nem szedhető tartozásokért (ez volt a bank konszolidáció). Így kockázatmentesen láthattak hozzá a pénz teremtéshez.

Nem közismert, de törvény mondja ki: egy bank a ..... (na innen elnyelte a korábbi blog bejegyzést a Freeblog - ez már a torkán akadt; ha lesz időm, újra megírom).

Megjelent egy cikk az fn.hu-n a fenti címmel az alábbi web címen:

http://www.fn.hu/cegek/20100730/6_ellentmondas_uj_szechenyi/

Az egyes pontokat elemzem sorban.

1) Ki mondja meg hova menjen az uniós forráselosztás?

Állam? Vállalkozó? A terv nem fogalmaz elég egyértelműen. Én megteszem. Ma ahhoz, hogy egy kis gazdasági függetlenséget nyerjünk, valami olyant kell előállítanunk, amivel a világon más nem rendelkezik és nagy szükség van rá (ezért nem jó a Herendi porcelán, a Hertz szalámi, az alföldi ásványvíz és társai). Viszont jó lenne egy új gyors mikroprocesszor, egy új repülőgép vagy a vízből energiát termelő fúziós reaktor. Ezek mindegyike a bűvös 10Mrd$/€ kutatási-fejlesztési összegért tud létrejönni az Intel 10GHz-es MP, az Airbus A380 és a francia Cadarache-ban épülő ITER kísérleti fúziós reaktor esetében. Ugye évente max. 2-3Mrd€ kerülhetne nekünk visszaosztásra (persze ennek eddig a töredékét sem sikerült lehívni). Látszik, ha minden jönne, akkor 4-5 év alatt egy ilyen nagy dobás megvalósítható lenne. Nem hét és nem az a tízezer, amit a KKV szektor ötletelése ki tud találni. Még az Akadémia sem tudna megegyezni, hogy egy, azaz egy terület legyen évekre a kedvezményezett! Na az lenne az igazi politikai bátorság, ha 4-5 évre egy ilyen projekt lenne csak kiválasztva és azt valóban megcsinálnánk. Tajvan ezt tette meg, így vált versenyképessé.

2) Verseny vagy versenykorlátozás?

4-5-6-8-10 nagy cég kellene az országnak? Ha csak ennyi, akkor melyik lesz az? MOL vagy OTP? Nos az első pontban írt logikának 1 cég felel meg, annak azonban sokkal nagyobbnak kell lennie, mint a MOL vagy OTP. Én 50%+1 szavazatot állami kézben hagynék, vagy olyan korlátozottan forgalomképes részvényekben, amelyek csak hazai állampolgárok között forgalmazhatók. Ha megcsinálunk egy nagy durranást, más sem hiányzik, minthogy a cég megvételével áttelepítsék azt Japánba, USA-ba vagy valahova máshova Európába. Az lenne jó, ha a jól fizető különleges munkahelyeken magyarok dolgoznának. Ez nemzeti érdek és az olyan zavaros ideológiai megfontolásoknak, mint amit a cikk említ ("az állam legtöbb esetben ügyetlenebb a gazdaságon belül forráselosztás-szervezésben, mint a piac"), semmi helye a megfontolások között.

3) Kellenek-e a multik?

A világ gazdaságát a multi- vagy transznacionális vállalatok uralják. Nélkülük mozdulni sem lehet. Ám ezek a cégek nem arról híresek, hogy a magyar politikusok hívó szavára idejönnek és nem annyit kaszálnak, amennyit csak bírnak - ha nem korlátozzuk ebben őket. Jelenleg a társadalom újratermeléséhez (ugye ezért szedjük az adókat) akár a náluk teremtett új érték, akár a befektetett tőke arányában nézzük, sokkal kevesebbel járulnak hozzá, mint a hazai KKV-k. Az értéktöbblet adó (ÁFA nálunk a neve) alól mentesülnek, mert export esetén a magyar állam ezt elengedi. Tőke adó meg nincs. A nyereségadóban kedvezményeket élveznek (amúgy sem magas), még a munkahely teremtéshez is hozzájárulunk (pedig a magyar munkaerő legfeljebb 10%-át foglalkoztatják); az iparűzési adót meg zömmel elengedjük. Ahelyett, hogy ezeket az adókat emelnénk vagy érvényesítenénk, mindenféle ideiglenes adót találunk ki (Robin Hood adó, bankadó). Az egyetlen normális húzás a nyereségadó progresszivitása volt az eltelt időben (10 és 16% egy küszöb felett).

A verseny addig verseny, amíg egyenlők az esélyek. A multikkal nem egyenlő eséllyel versenyzünk, az eredmény az eltelt 20 évben szépen kialakult: mindent ők vittek. Nincs protekcionizmus nélkül gazdasági felemelkedés. Csak finoman kell csinálni, szőrmentén. Ahogy az olasz közbeszerzések kiírásakor: a menedzsment, a felügyelő bizottság és az igazgatótanács minden egyes tagja beszéljen anyanyelvi szinten olaszul, hogyha a hatóság felkeresi, akkor tudjon vele beszélni.

Kell tehát a multi, annyira megadóztatva, hogy abból a társadalom öko-szocio-kulturális újratermelése (család, gyerek, iskola, egészségmegőrzés, nemzet megmaradás) biztosítva legyen. Ez a jelenleginél nagyobb adóterhet jelentene számukra, de még így is bőségesen megérné nekik. Az egyetlen igazán nagy nemzeti vállalatot meg még létre kellene hozni. Ne feledjük, az igazi versenytársak az Intel, a Microsoft, az Apple, a Samsung, a Panasonic nagyságrendjébe esnek! MOL és OTP velük szemben labdába sem rúghat!

4) Az állam adjon vagy elvegyen?

Ha volna egy olyan jelentős nemzeti tulajdonban lévő vállalat, akinek lenne annyi jövedelme, hogy maga is belátható időn belül a kívánatos, a legnagyobbakkal versengő méretre tudna nőni, akkor tőle nem kellene elvenni. Amíg ilyen nincs, addig vegyünk el, és hozzuk létre az első nagyot stratégia áll csak rendelkezésre, nincs más választás!

5) Közmunka: kell vagy nem?

Ma a havi minimálbér közterhekkel akkora, hogy ennyi új értéknek az előállítására 1,5 millió munkaképes korú honfitársunk nem képes. Le lehet szállítani a minimálbért; ekkor ők is kaphatnak munkahelyet; de ezt a kormány nem fogja megtenni, mert akkor a KKV szektor nagyobbik része ezt a lecsökkentett közterhet fogja választani és összeomlik az államháztartás. Még mindig van két út: közmunka vagy nevelés-oktatás. A közmunka ideiglenes megoldás, hosszú távon nem tartható és csak csekély mennyiségű emberre van az adófizetőktől erre pénz. A felnőtt oktatás oktatás korrupcióba fulladt még az Antal kormány idején, nevelés meg sose volt. Na ezt kellene valahogy megoldani: felnőtt oktatás és nevelés, valódi életre felkészítő tantárgyakkal a gyakorlati analfabetizmustól indítva. Akár némi szolid kényszerrel is: akkor van melód, ha tanulsz és kupálódsz mellette!

6) Lemondanak a 45 év felettiekről?

Az idősebb korosztály foglalkoztatásáról lemondani bornírt baromság. Egyre több gép van, azokat meg egy szellemileg ép 80 éves is tudja kezelni. Az ország korfája rettenetesen rossz, ha a munkaképes idősek nem kezdenek el dolgozni, soha nem fogjuk tudni kifizetni a nyugdíjakat! Persze ehhez betegségügy helyett egészségügyre lenne szükség, meg egészséges ételekre (zöldség-gyümölcs), vitaminokra, mozgásra, kevesebb alkoholra, nyugtatóra, altatóra, gyógyszerre.

Na én ezt tenném. Ám ezekben az irányokban nem gondolkodnak a pártok, mert még a lakosság nem mutat tudatos igényt ezekre. Bízom abban, hogy előbb-utóbb ez is meglesz!

Gyakran zavar, hogy a gazdasági sajtó folyton befektetőkről ír olyan emberek esetében is, akiknek eszük ágában sincs az általuk vásárolt részvényt kibocsátó céggel törődni. Ismerünk olyan embereket, akik tényleg azért szeretnének nagyobb részesedést szerezni egy cégben, mert van valami ötletük a céggel kapcsolatban, amit csak így tudnak megvalósítani. Rájuk jellemző, hogy hosszú távra gondolkodnak és stratégiai elképzeléseik vannak.

A spekulánsok ezzel szemben általában technikai elemzéseket végeznek, és amint a grafikon görbéi azt mutatják, hogy érdemes túladni a részvényen, mert ezzel pénzt lehet keresni (vagy veszteséget minimalizálni), akkor azonnal lépnek. Őket befektetőknek nevezni több mint eufemizmus, ez már nyílt agymosó propaganda!

Mégis, a gazdasági sajtó egy jelentős része annyira a spekulánsoknak és a spekulánsokról szól, annyira tisztára szeretné mosni ezen össztársadalmi szinten nem túl hasznos társaság ténykedését, hogy a tényleges befektetőkre talált ki új szót: őket elkezdték stratégiai befektetőknek elnevezni. Orwell duplagondol fogalma gondolom ilyenkor nemcsak nekem jut eszembe...

Minden tiszteletem azé a befektetőé, aki egy cégben jelentős részvénytulajdont megszerezve a saját szervezni tudását, iparági kapcsolatrendszerét stb. a cégbe beviszi és azt társadalmilag hasznosabbá és ezáltal értékesebbé teszi. De könyörgöm: ne keverjük őket azokkal, akik kizárólag saját hasznukra, a lufit folyamatosan fújva egyre magasabb haszonnal kecsegtető és egyre kockázatosabb ügyletekbe keverednek, és ezzel kb. 20 évenként kisebb-nagyobb gazdasági világválságot okoznak (amikor a lufi kipukkan). Ők a spekulánsok - maradjunk ennyiben, jó?!

A címben írottal azonos című cikk jelent meg a fn.hu-n. Azt taglalják, hogy a magyar bankok olyan mértékben vonultak ki a gazdaságból, hogy ma már csak a finanszírozási igények mindössze 20%-át biztosítják (a maradék 80%-ot a cégek szállítói vállalják magukra). Tegnap meg a rádióban Mellár Tamás fejtegette, hogy a nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országokban a bankok a KKV szektort is hitelezik, azaz nemcsak áruhitelt, meg lakossági jelzáloghitelt nyújtanak. Ott a hitelek 50%-a megy KKV-knek, nálunk csak 13%. Azt meg már régóta tudtam, hogy a hazai kamatmarzsok és banki tőkearányos nyereségek a tőlünk nyugatra elérhető értékeket 2-3-szorosan múlják felül. Tíz éve a bankok minden évben a magyar iparágak között a legnyereségesebbek, méghozzá olyan mértékben, hogy a tőkearányos nyereségük a sokszorosa a többi iparág átlagának. Érdekes, hogy a PSZÁF ennek ellenére soha nem vizsgálta egy lehetséges kartell jelenlétét! Pedig 20-25 éve Bécsben - ahol hasonlóan mesés nyereségek halmozódtak a bankoknál több mint 10 éven keresztül - kiderült, hogy az osztrák bankok havonta egyeztettek egymással. Persze csak azután, hogy a bűncselekmény elévült.

Az eredmény közismert: kínlódó KKV-k, kereslethiány nemcsak a B2C, hanem elsősorban a B2B üzletágakban. Munkanélküliség, fokozódó állami eladósodás. A valódi ok: a bankok rengeteg pénzt egyszerre kivontak nemcsak a gazdaságból, hanem a lakosságtól is, így hirtelen visszaesett, megállt, visszafejlődött az ország gazdasága. A megoldás ugyanez lehetne, csak visszafele: el kellene kezdeni ismét hitelezni a KKV-ket, lakosságot. Ha ez a kereskedelmi bankoknak nem megy, ha ők most hirtelen inkább más országokban fektetnek be, nem itt, akkor a hazai bankokat kell felhozni arra a szintre, hogy ezt megtegyék. Akár újabb állami kereskedelmi bankokat is létrehozva. Álságosnak tartom azt az érvelést, hogy a prudens gazdálkodás jegyében nem hiteleznek, mert hitelképtelenek a cégek, emberek. Persze, hogy hitelképtelenek, ha durván beavatkozva a szokásos gazdasági menetbe hirtelen leállítják a hitelezésüket! Egyáltalán nem sajnálom a bankokat, a különadó nagyon is jogos velük szemben, és további adókat vezetnék be azoknak a bankoknak, akik nem hajlandók hitelezni a magyar gazdaságot, hanem továbbra is csak folyamatosan vonják ki a tőkét és a hiteleket az országból!

Régi vesszőparipám a projekt hitelezés. Tudom, hogy a bankok ehhez értenek a legkevésbé, de erre lenne a gazdaságnak a legnagyobb szüksége. Exportképes beruházásokat, projekteket kellene indítani, és akkor gyorsan le lehetne küzdeni a válságot. Azok a bankok kapjanak adókedvezményt, akik export orientált projekteket finanszíroznak! A többieket meg sarcolni keményen, mindaddig, amíg valódi versenyre nem lesznek képesek és el nem kezdik ők is az ország finanszírozását. Elvégre ezért engedjük őket itt működni, ezért kapnak egy rakás kiváltságot! Ha nem teljesítik a társadalmi szerződés rájuk eső pontját, nem kell itt rontaniuk a levegőt! Majd lesznek takarékos és nem hivalkodó székházakat építő takarékszövetkezetek, finanszírozási társaságok, akik átveszik a helyüket!

Több ügyfelemnél is készülnek a 2010-es pénzügyi tervek. Jó szolgálatot tesz a hamarosan megjelenő új könyvemben foglalt éves pénzügyi tervről szóló táblázat. Az új könyv címe "Középvállalati versenyképesség" lesz, és több korábbi jegyzetem tartalmát összevontam benne. Így bekerült a korábbi, tervezésről szóló jegyzet tartalma is, de elég alaposan átdolgozva. Az éves terv 9 munkalapból áll. Az első egy összefoglaló táblázat a többi 8 munkalapon megtervezett jövőről; az utolsó sorában megmutatva a cash-flow értékét havi bontásban. Azt hiszem, hogy ez minden éves terv legfontosabb sora. Az olyan éves terv, amelyikben egyes hónapokban negatív értékbe megy át a cash-flow, az megvalósíthatatlan.

A 2-4 munkalapok az értékesítést a szokásos három dimenzióban tervezik meg: termék/szolgáltatás csoportonként; vevőszegmensenként és értékesítési csatornánként. Ezekben a táblákban tüntettem fel a fejlesztési költség tervet, a promóciós költségek tervét (visszatérítések, bónuszok, akciók stb.) valamint a marketing és PR költségeket.

Az 5. munkalap a termék/szolgáltatás csoportok költségszerkezetét tartalmazza: anyaghányad, alvállalkozói (bedolgozói, kooperációs) díjak, közvetlen bérköltség (és közterhei); illetve az egyéb közvetlen költségek (energia, fuvardíj, biztosítás stb.). Így a 2-4 munkalapokon megtervezett táblázathoz rögtön hozzá is lehet rendelni a költségeket. Az ügyfeleim zöménél a kiadások és bevételek zömmel ugyanabban a hónapban keletkeznek, de nem túl nagy munkával a táblázat átalakítható lenne olyanná, hogy bizonyos idővel előbb kelljen kifizetni a beszállítókat.

A hatodik munkalap a nem közvetlen termelő munkát végző munkavállalók bérét tervezi meg (közterhekkel). A hetedik elég bonyolult, itt van a terve a beruházásoknak, amortizációnak, hiteleknek és törlesztéseknek. Ebben a táblában vettem figyelembe a pénzügyi tartalékokat, a bankszámlákon és pénztárban tárolt pénzeket, az anyag ér készáru raktárban tárolt értékeket (és azok havi változását); s mindezek eredőjeként a havi cégvagyon változást. Meggyőződésem, hogy a mai könyvelő programok fegyelmezett használatával perceken belül lehet havonta mérleget előállítani. A tulajdonosok, menedzserek így hónapról hónapra tudják követni a tevékenységük eredményét, s ha kell, akkor még időben be tudnak avatkozni. Úgy vélem, hogy a derült égből csőd csak a lusta, fegyelmezetlen, trehány cégeknél következhet be; a jó cégek időben felismerik a kedvezőtlen folyamatokat és még időben beavatkoznak.Létszám leépítéssel, költség csökkentéssel, értékesítési erőfeszítések növelésével, illetve ezek kombinációjával.

A nyolcadik munkalap a rezsi tételeket tervezi meg: kisebb csoportokra bontva havi büdzséket állít fel és kijelöli az adott büdzséért felelős személyt is. A kilencedik munkalap az adókkal és osztalékkal foglalkozik.

Tapasztalat szerint, ahol vannak korábban gyűjtött adatok és rendben van a könyvelés, ott néhány nap alatt el lehet ezzel a táblázattal készíteni a következő évi pénzügyi tervet. A szezonalitás figyelembe vétele után jól látszik, hogy melyik hónapokban lesz szükség pótlólagos finanszírozásra, mikor lehet majd például szállítókat előbb kifizetni (és ezzel skontóval nagyobb nyereséghez jutni) vagy mikor lehet az osztalékot kifizetni.

Amíg nem jelenik meg a könyvem addig kérésre szívesen elküldöm a tervet és a hozzá tartozó könyv fejezetet azoknak, akik a következő évüket kívánják megtervezni. Nemcsak középvállalatoknak, hanem már a néhány fős mikróvállalatoknak is ajánlott!

A címem: lpollo (kukac) lilium (pont) hu .

Ellopták a notebook-omat és ezért áttértem a Linuxra. (Borsos Miklósnál olvastam, hogy "a barát marasztal, az ellenség előre lök".) Az Ubuntut használom, eddig nagyon kényelmesnek találom. Nem hibátlan operációs rendszer, de egy kicsit stabilabbnak érzem, mint a korábban használt Windows XP-t (amelyik a legstabilabbnak számít a Windows-ok közül, de 1-2 havonként mindig jött a lefagyás ha túl sok programot indítottam el egyszerre). A Linux grafikája vonzóan szép, és a szolgáltatásai mindazt tudják, amire a munkához és a kikapcsolódáshoz szükségem van. A leggyakrabban használt program az OpenOffice: szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre, rajzolásra, prezentációra ezt használom. Használom még a Firefoxot, levelezésre az Evolutiont, letöltöttem a Skype-ot, de találtam már nála jobbat, csak még kísérletezni kell vele (Ekiga). A fényképeim kezelését eddig is GIMP-pel oldottam meg, Linux alatt ez is rendelkezésre áll (sokkal többet tud, mint amire nekem szükségem van). Gombnyomásra indult a drótos hálózati kapcsolat, de a WiFi is, a részleteket nem is tudom, annyira automatikusan történt minden (csak belépési jelszókat kellett megadni). Az új notebook egy kutya közönséges HP, 1GB memória, ami XP alatt nyögött és szenvedtem az álladó swappeléstől, most meg ennyi memóriával repül a gép. Igaz, nincs szükségem tűzfalra. Az OpenOffice nagy dokumentumok betöltésekor 1,5 percet is elvacakolt XP alatt, most ez 3-5 másodperc között van. A másik meglepetés a mentés: a mentendő dokumentum könyvtáramat korábban XP alatt több mint 30 perc alatt tudtam menteni, ez most két percen belül van. Gőzöm sincs miért gyorsabb, ugyanaz az USB-s háttértár, mint korábban volt.

Azt gondolom, hogy a legtöbb hazai KKV, a teljes önkormányzati szektor és az államigazgatás nagy része már simán áttérhetne Linuxra, ami évi százmilliárd forintos nagyságrendű megtakarítást eredményezne az állami költségvetésben. A KKV-knál komoly költség megtakarítást jöhetne ki belőle. A sokat emlegetett support kérdését én másként látom, hiszen évekig az egyik korábbi cégem Microsoft OEM szoftvereket forgalmazott és velünk csináltatta a supportot. El kellett volna végeznünk méregdrága tanfolyamokat, de persze sem kedvünk, sem pénzünk nem volt rá, így amennyire a saját használat közben rájöttünk a trükkökre, olyan szintű támogatást nyújtottunk. Na ennyit ma már az interneten is megkaphat az ember, ráadásul nekem az Ubuntu Linux olyan egyszerűen kezelhetőnek tűnik, hogy az eltelt négy hónap alatt senkitől sem kértem tanácsot, mindent magam meg tudtam oldani. Azt elismerem, hogy az átlagnál többet tudok operációs rendszerekről és szoftverekről, hiszen 20 évvel ezelőtt négy évig programozóként és rendszerszervezőként dolgoztam, de azért sok minden azóta megváltozott, az akkori tudás már nem sokat ér.

Azt hiszem, az átlagnál jóval intenzívebb mértékben használom a számítógépet, több száz oldalas könyveket írok, elég bonyolult, sok munkalapos táblázat rendszerekkel dolgozom, és vektorgrafikus ábrákat is gyakran készítek az ügyfelek részére, illetve a könyveimbe. Előadásokat is gyakran tartok. Naponta tucatnyi levelet írok. Még blogot is írok! A szokásos PC felhasználok legalább 95%-a ennél kevesebbet használ ki a masinájából. Na nekik bőven elegendő az ingyenes Linux.  Jelentem, hogy a technikai áttörés befejeződött, stabilan és megbízhatóan tudja a Linux azt, ami a mindennapi élethez kell, ráadásul most már ezt "felhasználóbarát" módon, egyszerűen. Ha átlátunk a reklámok, agymosások, oktatási rendszerek valóságot elfedő függönyein, akkor ideje áttérni Linuxra és felesleges tovább hizlalni az amerikai Microsoft részvény tulajdonosok, illetve az USA gazdagságát. Fizettünk nekik eddig elég sarcot, ideje ezt az országunkból kifele vezető pénzszivattyú csapot is elzárni.

1990-ben, amikor számomra nyilvánvalóvá vált, hogy még az én életemben bekövetkezik, hogy felszabadulunk az oroszok és a kommunisták elnyomása alól, valami hihetetlen eufória lett rajtam úrrá. Nagyapám és apám már mindketten halottak voltak. Nagyapám pici gyerekkoromban állandóan azt emlegette, hogy eljön 1955, az ország megszállásának eredetileg kitűzött határideje, és azt már guggolva is kibírjuk. 1955 eljött és eljött vele a Varsói Szerződés és csak nem takarodtak ki innen az orosz csapatok. Apám sajnos elég rövid felnőtt élete végig elnyomás alatt telt, és nem érhette meg a megszabadulást az oroszokat kiszolgáló, életét megkeserítő primitív helyi hatalmasságoktól. Nekem sokkal nagyobb szerencsém volt: egy csodálatos családdal, feleséggel, három gyerekkel együtt megéltem ezt a pillanatot. Valóban szabadnak éreztem magam.

 

Azt vártam, hogy végre előbújnak az elnyomásból azok, akik hozzám hasonlóan értelmesek, okosak és képesek az ország felemelésére. Évekig vártam, de nem jöttek. Elmentem Amerikába és a propagandában a szabadság honának hirdetett földrészen egy ronda rendőrállamot találtam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az állami elnyomás nálunk is kezd visszaépülni. Semmit sem értettem. Lelkesen olvastam az Economist és Business Week folyóiratokat, hiszen az ott író közgazdák vezetik a világ legnagyobb országait, ők csak tudják a megoldást! Nem tudták, válságból válságba sodródtak és még a saját népeiknek sem tudtak jólétet hozni. Csak egy nagyon vékony, a lakosság 1%-ánál is csekélyebb réteg gazdagodott.

 

Mérnök vagyok, hozzászoktam ahhoz, hogy szisztematikusan bánjak el a gondokkal. Elkezdtem hát adatokat gyűjteni. Statisztikai évkönyveket bújtam. Könyvelni tanultam és megismertem az adóztatás, valamint a mikró- és makrogazdaságtan alapszabályait. Éves országos költségvetéseket néztem át. Jogszabályokat szereztem be, alkotmányt elemeztem. Banküzemtant, jegybanki alapismereteket, cash-flow gazdálkodást tanultam és az országos külkereskedelmi mérleg alakulást fürkésztem. Figyelni kezdtem a nemzetközi kereskedelem folyását, sőt ebben magam is részt vettem. Kezdetben pszichológiai, később szociológiai, szociálpszichológiai könyveket olvasgatva próbáltam megérteni, mi is mozgatja az emberek cselekedeteit. Megpróbáltam kitalálni, miért olyan gyenge a magyar oktatás, miért maradnak olyan buták az iskola elvégzése után az emberek. Tanulás módszertan, didaktika, pedagógia, nevelés lélektan: rémisztően tudományos, és mégis kevés eredményt produkáló könyveken rágtam át magam. Majd a sajtó egyre furcsább viselkedése ragadta meg a figyelmemet: miért nem beszélnek a lényegről? Miért rontják csak még tovább az emberek szellemi képességeit fals információkkal, nem létező veszélyek szétkürtölésével és ronda, hazug pletykák terjesztésével?

 

Ekkor kezdtem el foglalkozni a kommunikációval és azt igyekeztem megtudni, mi jut el az emberek tudatába ebből a média hangzavarból? Hogyan lehet egy helyes gondolatot úgy átküldeni, hogy magukévá is tegyék? Ekkor jöttem rá a propaganda fontosságára és jelen társadalmunkban a politikát, oktatást, közéletet, gazdaságot, azaz szinte mindent átitató szerepére. Következett a szervezés és az informatika, adatgyűjtés és -feldolgozás. Miért működnek a hierarchikus rendszerek és miért nem a mátrix szervezetek? Milyen körülmények, a piacgazdaság és a verseny milyen vadhajtásai követelik meg a katonás rendet a cégekben?

 

Közben igyekeztem nem elfelejteni a műszaki végzettségemet és folyamatosan figyeltem, milyen új ígéretes technikák, technológiák bukkannak fel és válnak egy-két évtized alatt gazdaságilag nagyon fontossá. Úgy tűnik, hogy a fizikai és anyagismeretünk még mindig gyorsuló ütemben bővül és szó sincs bármiféle lezárt természeti tudományágakról.

 

Közben túlhajtott életmódommal sikerült eléggé tönkretennem a szervezetemet, ezért elkezdett érdekelni az emberi test. Miért öregszünk meg, miért leszünk rákos betegek, mikor kapunk el fertőzéseket? A szervezet sejtekből épül fel, így beszereztem a sejtek biokémiájával meg a vírusokkal foglalkozó szakkönyveket. Kiderült számomra, hogy a sejt rendkívül bonyolult és önmagát hosszú ideig a környezet hatásaitól megvédeni képes üzem, de a környezetből kapott tápanyagok meghatározók a sorsában. Ezért kezdtek el érdekelni a vitaminok, nyomelemek, és ezek mennyisége, összetétele a modern élelmiszerekben. A táplálkozás tudomány eredményeit azonban a szervezetbe bevitt mérgek azonnal tönkreteszik. Elkezdtem tehát foglalkozni a nagyüzemi élelmiszer gyártás fonákjával, a engedélyezett élelmiszer tartósító szerekkel, színezőkkel, állományjavítókkal. A szintetikus, mesterséges adalékanyagokkal. A vegyipar egyéb termékeivel és azok élelmiszerbe jutásával. A nagyüzemi mezőgazdaság és a biogazdaság közötti különbséggel. Permetezőszerek, hormonok és gyógyszerek emberi szervezetre gyakorolt hatásával. A gyógyszeriparral, a gyógyítás európai és alternatív gyógymódjaival.

 

Közben a minden gondolkodó ember életében egyszer előjövő kérdések is elkezdtek gyötörni: miért is vagyunk e földön, van-e célja és értelme az életünknek? Mik a helyes és mik a helytelen cselekedtek? Vallás, filozófia, metafizika következett, majd egy kis kísérlet saját metafizika kidolgozására. Erre alapozva kezdtem el foglalkozni erkölcstannal, etikával, viselkedési és illemszabályokkal. Milyen korlátokat kell az egyén elé állítani, és mi legyen a rendező elv a korlátokban? Mi a család szerepe a modern társadalomban? Milyen csoportoknak van létjogosultsága, mi a lakóhely szerinti csoportok szerepe az emberek életében?

 

Közben a konkurensek feljelentésére néhány hónapra előzetes letartóztatásba, börtönbe kerültem. Belülről tudtam megfigyelni a rendőrség, ügyészség, bíróság, börtönőrök munkáját. Láttam, mennyire diszfunkcionális az igazságszolgáltatás, amely már önmagát nem is nevezi ezen a néven, hanem jogszolgáltatássá degradálta saját magát. Megfigyeltem, hogy a börtönök lakossága mennyire nem különbözik a szabadon élő átlagemberektől, és hogy milyen mértékben csak rontja a bebörtönzöttek állapotát a börtönben töltött idő. Magyarázatot kaptam arra, hogy miért annyi a visszaeső és megtudtam azt is, mi lenne a helyes büntetési forma, s mivel lehetne megelőzni a bűnözést.

 

Elkezdtem tehát nézegetni a jelenlegi választási rendszert, az államigazgatás, a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint az önkormányzatok működését. Rájöttem arra, kik és mi mozgatja a képviseleti demokráciát, és rádöbbentem arra is, hogy a „képviseleti” szó fosztóképzőként működik. A korrupciót vállalkozóként belülről is alkalmam volt megfigyelni, majd tanácsadóként még szélesebb tapasztalatokat szereztem ez ügyben. Megláttam a társadalmat megosztó valódi törésvonalakat, amelyek nem a pártok között, hanem a pártokon belül húzódnak. Elgondolkodtam a világot uraló globalizmusról, az embereket sújtó bizonytalanságról és arról, mi kellene legyen az állam szerepe ebben a játszmában.

 

Minden felsorolt tudományágban lelkes amatőr maradtam. Se időm, se kedvem nem volt belemélyedni ezekbe; mindegyikből csak a lényeget, az alapismereteket akartam kimazsolázni. Valamiféle furcsa polihisztor szerepre vágytam: mindent tudni, ami lényeges a társadalom helyes felépítéséhez, de csak ebben válni tudóssá, és az ezzel érintkező több száz tudományterületbe nem belebonyolódni, abban nem elveszni. 14 évig tartott ez a folyamat, és itt nem is írtam le minden ágát. Nem volt ez fáklyásmenet, a kognitív disszonancia minden gyötrő fázisát sok-sok alkalommal sikerült átélnem. Kiderült mennyi hamis, téves, ordas eszme lapul a saját tudatomban és tudatalattimban. Időnként hónapokra leálltam, annyira megviselt, hogy ismét felborult a belső konzisztencia, és megint mindent elölről kell kezdenem, megint az egész világképemet, gondolkodásomat újra kell építenem. Újra és újra nekiduráltam magamat, újabb és újabb vizsgálati szempontokat, tudományterületeket vontam be a megismerendők közé. Úgy tíz év elteltével kezdett a viharos változások kora elülni és ma már úgy tűnik, kezd felépülni bennem egy konzisztens és a folyamatosan megjelenő új információkat fogadni képes világkép. Már nem kell újraépítenem, mert klappolnak a korábban kigondolt struktúrákba.

 

Ahogy kezdtem ebbe az állapotba eljutni, egyre inkább feszített, hogy elmondjam másoknak is azt, amit megtaláltam. Elkezdtem összeállítani egy könyvet, de kiderült, hogy a terjedelme több ezer oldal lenne és a kutya se olvasná el. Valami más formát kellett találnom, amivel a lényeg megmaradhat és mégis több emberhez tudok vele eljutni. Vén fejemmel tehát beiratkoztam egy írótanfolyamra, és végül a regény mellett döntöttem.

 

A regény írása közben folyamatosan vérzett a szívem, hogy mennyire kevés fér bele abból, amit megtanultam, amit azt hiszem már megalapozottan és biztosan tudok. Egy-egy odavetett félmondat jelzi csak fejezetekre rúgó magyarázatok helyett, amit helyesnek, jónak gondolok. A lektorok még így is nehezen olvashatónak, túl gondolatgazdagnak nevezték a könyvet. Ráadásul ez még csak a kezdet, számos dologban már ennél sokkal tovább léptem és ezért hagytam meg a regény végén egy folytatási lehetőséget.

 

A regény címe „Fúzió” lett, hogy miért, azt a regényből – egy kis csavar után – megtudhatják. Az alcímben igyekszem megadni azt az információt, mire is lehet számítani a könyvben: magyar társadalmi diagnózis és terápia regényes formában. Igen, azt hiszem ez a lényeg, s remélem, ezzel a kijelentésemmel nem fogok csalódást okozni egyetlen olvasómnak sem. Nem ígérek könnyed ponyvát, de van egy olyan cselekmény, ami remélem továbbsegíti az olvasásban azokat, akiknek egy-egy felvetett téma túl unalmasnak fog bizonyulni.

 

A könyvet egyelőre egy digitális nyomdában kis példányszámban állítom elő magánkiadásban. Keresem még azt a könyvkiadót, aki vállalja a nagyobb darabszámba történő beruházást és a terjesztést ezen a végtelen nehéz magyar könyvpiacon (tudom milyen nehéz, az egyik nagy ifjúsági könyvkiadó az ügyfelem). Már most meg lehet rendelni a www.lilium.hu/fuzio oldalon postai utánvéttel, de a könyvesboltokban még nem kapható.

 

Nos ennyi a Fúzió című regényem keletkezésének története. A fent idézett honlapon a tartalmáról bővebb ismertetőt találhat, s ha megtetszik, ne mulassza el megrendelni!