Polló László nyilvános naplójegyzetei

A rendszerváltással (gengszterváltással?) együtt megjött a nyugati világból ismert MBA (Master of Business Administrative) képzés is. Nem jártam még ilyenre, de végignéztem az általuk használt tankönyveket és azokat elég jónak találtam. Egy gond van csak ezekkel: nem a hazai közepes méretű vállalatokról szólnak.

.

Nem közismert jelenség, de a bennfentesek sokat emlegetik, hogy alig van új bevezetés (IPO: Initial Public Offer) a hazai tőzsdén. Ha ellátogat az ember a NASDAQ honlapjára, akkor ott láthatja, hogy naponta akár száz cég is megjelenik, nálunk meg évente néhány. A két gazdaság közötti különbség nincs ekkora. Valamilyen ott meg nem lévő hazai mechanizmus okozza a különbséget.

.

Elemezve az adatokat szembetűnő, hogy milyen keményen adóztatják a középvállalatokat. Emlékszem, még 2001-be Röjtökmuzsajon, a Szidónia kastélyban, a vezérigazgatók konferenciáján tartottan erről egy előadást. Az ott lévő sok nagyvállalati vezető kétkedve hallgatta az adatokat. A beszédem lényege arról szólt, hogy mielőtt a nagyvállalati adókedvezményekig elér egy cég, addig egy valóságos adóhegyet kell megmásznia.Ezen túl már lejt a pálya, és a multinacionális vállalatok még kisebb adókat fizetnek. Nem véletlen, hogy az OTP, a MOL és társaik ilyen szépen fejlődnek a multinacionális nagyvállalati irányba.

.

A helyzet nem változott, hiszen bármelyik politikai erő is volt eddig hatalmon, töretlenül hitt a lehető legmagasabb adók üdvözítő hatásában. Persze mindegyik párt az ellenkezőjét állítja, de a tények makacs dolgok és ha nézzük, hogy az ún. központosítás mértéke (a nemzeti jövedelemből adók és járulékok formájában a központi költségvetésbe begyűjtött összegek aránya) mekkora, akkor lehull a lepel. Ez bizony folyamatosan és monoton nő, nő és nő. A statisztikákat folyamatosan manipulálják, a statisztikai hivatal vezetőit állandóan cserélik, így nincs pontos adat, de az szinte biztosra vehető, hogy ma már a nemzeti jövedelem több mint felét gyűjtik be. (Figyelem! A GDP nem a nemzeti jövedelem! A nemzeti jövedelem az, ami itt marad elköltésre! Az nem érdekel, hogy mennyivel járulunk hozzá mondjuk az amerikaiak életszínvonalához az ideiglenesen itt állomásozó multinacionális nagyvállalataik profit repatriálásával!)

.

A mikró és kisvállalatok könnyedén kicsusszannak az adózás alól, mert annyian vannak, hogy őket lehetetlenség ellenőrizni (közel 700 ezer mikró és mintegy 37 ezer kisvállalkozás van az országban). A nagyvállalatoknak már megéri off-shore területre kihelyezni a nyereséget (ezek között számos legális trükk létezik, például a Malév lízingelte a saját tulajdonában lévő off-shore cégtől a repülőgépeket, így szerezve adókedvezményt). A multinacionális nagyvállalatok meg virtuózai a nyereségadó elkerülésének a belső elszámoló árak ide-oda alakításával. Nem is beszélve a kiharcolt adókedvezményekről, sőt a létrehozott munkahelyekért járó állami támogatásokról (nálunk 8-11 mFt/munkahely támogatást kapnak, amiből egy középvállalat nem egy, hanem akár két-három munkahelyet is létrehozna).

.

Maradnak az adóztatás alanyaiul a középvállalatok. Ezek sanyargatása, sarcolása szinte minden ismert mértéket felülmúl. Sehol másutt a világban nem fordul elő, hogy egy 30-300 fős cégben megtermelt új érték 80%-át elvigyék adóba. Nálunk ez mindennapos. Emlékszem, 2001-ben az általam vezetett cégben 83%-os mértékű volt a teljes sarc (vagy húszféle adó és járulék formájában, közéjük számolom az ÁFÁ-t is). A jelenlegi ügyfeleimnél (a Lilium Konzultáns Kft.-ben dolgozom, www.lilium.hu) sehol sincs 60% alatt, de átlagosan közelebb van a 75%-hoz. Az 5700 középvállalatra már van elegendő adóellenőr, ők már nem nagyon tudnak kicsusszanni az adófizetés alól.

.

Ha nem lenne elegendő az adóztatás a középvállalatok tönkretételéhez, akkor ehhez még bevetik az oktatást is. Az MBA képzés a multinacionális nagyvállalati környezetet írja le, az abban való ténykedésre készíti fel a diákot. Arra, hogy mit is kell tenni középvállalati környezetben, semmiféle állami iskolai képzés nem létezik! A tanácsadó cégek inkább a nagyvállalatokra koncentrálnak, hiszen ott megszokott dolog a külső tanácsadók használata, nem kell ellenállással megküzdeni. A fizetőképességük is lényegesen jobb. Van ugyan egy kisebb figyelem fordulás a középvállalatok irányába, de ez csak a könnyen-gyorsan megszerezhető üzletekkel törődik, s nem szisztematikus piaci építkezés. Jelenleg egy befutott nagyvállalati tanácsadó óradíja 40-80eFt, ezt nem túl sok középvállalat képes kifizetni.

.

A Lilium Konzultáns Kft. a létrehozása óta a kis- és középvállalati kör kiszolgálásában gondolkodik. Ennek egyik oka, hogy én vagyok a vezető tanácsadó és az én ismereteim ezekre vonatkoznak (voltam ugyan nagyvállalati dolgozó és középvezető 7 évig, de az már régen volt). A másik, hogy piaci rést kerestünk és találtunk ezen a területen. A rés azonban nem egyszerű rés, hanem szinte beláthatatlan mélységű szakadék.

.

Nem azzal van a baj, hogy milyen ismeretanyagból lehetne dolgozni, hanem azzal, hogy egy kisebb méretű vállalatban esélye sincs a meglévő óriási mennyiségű ismeretanyag feldolgozásának. Szelektálásra lenne szükség, arra, hogy kisebb méretekben az elképzelhető tengernyi megoldásból mi működik és mit jobb elfelejteni. Egyszerűsítés, zanzásítás, alacsonyabb iskolai végzettségre, kisebb szakszókincsre méretezés lenne szükséges. Közben paranoiásan figyelni arra, hogy a lényeg ne sikkadjon el. Meg figyelni arra, hogy a fától továbbra is lássuk az erdőt, azaz ne veszítsük szem elől a cég egyes szakterületeinek az összhangját, hiszen ilyen irdatlan adózási teher mellett nincs akkora játéktere a cégnek, mint egy nagyvállalatban.

.

Negyedik éve küszködöm ezzel a teherrel. Egy könyv, négy (és fél) jegyzet, számos előadás, publikáció az eredmény. Én főleg a totális, a cég minden alkalmazottjára kiterjedő teljesítménybérezés oldaláról indultam el. Más cégek a személyzeti munkára, a marketingre, a PR-ra, az adótanácsadásra, pályázati pénzek megnyerésére, japán termelés szervezési módszerek bevezetésére adták a fejüket. Jó lenne egy egységes, az MBA-hoz hasonló, mindenki által elfogadott módszertan, de ilyen egyelőre nincs. Nekem feltett szándékom, ha erőm és egészségem engedi, hogy legalább az alapjait ennek létrehozom. Már a Management Kiadónál megjelent könyvem is ilyen igénnyel készült. Ám azóta sokkal többet tudok a témáról, hiszen több mint négy éve járom a hazai kis- és középvállalatokat, s közismert, hogy minden munkából a legtöbbet a tanácsadó tanul... :-)

.

Közép- és hosszú távú tervezés, munkaköri leírások, szervezési tábla, vállalati viselkedési kódex (és egy ezt megalapozó metafizika) ami eddig jegyzetek formájában elkészült. Dolgozom az olcsó házi piacfelmérések jegyzeten. A könyvemben rengeteg egyéb téma még most is aktuális: a pénzügyek, a kommunikáció, marketing, vagyongazdálkodás, minőségbiztosítás, oktatás, közönségkapcsolat, stratégia stb. fejezetek tartalmát ma is teljes szívemből ajánlom, de tudom, hogy számos új, jobb ismeretanyag gyűlt bennem ezekről már össze. Terveim között szerepel ezért a teljesítmény bérezésről, a KKV pénzügyekről és kontrollingról, értékesítés szervezésről, KKV felső- és középvezetési ismeretekről is jegyzetek írása és megjelentetése. Hatalmas terület, évekig munkát fog adni nekem. Hajtom magam, hiszen szorít az idő. Egyre több ország húz el Magyarország mellett, fokozatosan süllyedünk a fejlődő országok szintjére. Lassan kezd összeállni egy olyan konzisztens tudástár, ami már szélesebb körben is meghirdethető.

.

Rendszeresen beszélgetek középvállalatok vezetőivel, tulajdonosaival. Nagyszerű embereket ismertem így meg. Ők azok, akik képesek az ország sorsának jobbra fordítására. Folyamatosan küszködnek és tanulnak a saját hibáikból. Sajnos nem eleget tudnak abból, amit tudniuk kellene. Még az is gondot jelent náluk, hogy ezt a hiányosságukat felismerjék. Könyveimmel, jegyzeteimmel ezt a gátat szeretném áttörni. Ha rádöbbennek arra, hogy mit nem tudnak és szisztematikus segítséget is kapnak, akkor meggyőződésem, hogy semmilyen ostoba, korrupt politikusi réteg nem képes az útjukba állni.

.

Tudom, hogy a tudásom kevés, emberi kitartásom változó egy ekkora feladathoz. Boldogan csatlakozom azonban olyan szellemi csoportokhoz, akik már ebben előbbre járnak (csak én nem ismerem őket), s szívesen fogadok olyan jelentkezőket, akik engem ebben segítenek egy-egy részfeladat kidolgozásával.

Nem akarom azt mondani, hogy a napi rutin munka elvégzése lényegtelen. A napi rutinmunka a holnap, az új dolgok bevezetése a holnapután és azután túlélését szolgálja. Nehéz megtalálni az ésszerű kompromisszumot a mai napi szükséges teendők és a szebb jövőt elhozó cselekedetek között. Ma a nagy magyar valóságban azonban sokkal gyakoribb a jelennel foglalkozás, mint a jövővel. Elterjedt tévhit, hogy örülünk, ha megéljük a holnapot, nincs időnk törődni a holnaputánnal. Eltelt 18 év a rendszerváltás óta, és az ország nagyobbik része nem él jobban, mint az előző rendszerben. Ennek oka, hogy úgy telt el ez a 18 év, hogy közben mindig csak a holnapot akartuk megélni és nem gondoltunk a holnaputánnal.

Megértem én, hogy a szép jövővel az eltelt 100 évben ezerszer csapták be a politikusok a magyarokat, és ma már senki sem hisz a szebb jövőben és igyekszik a mának élni. Én mégis azt javasolom, hogy legalább a következő néhány évvel kezdjünk el foglalkozni. Senkinek nem gond visszagondolni arra, mi történt vele egy évvel ezelőtt. Hogyan élt, hogyan gondolkodott? Ám kezdjünk el egy másik játékot: hol tartana ma, ha az eltelt évben megtett volna valamit? Ha megtanult volna egy nyelvet (középszintre 1 év alatt napi 2-3 óra tanulással simán e lehet jutni), ha elvégzett volna egy szakma gyakorlására jogosító tanfolyamot, ha megszerezte volna a „C” és „E” kategóriás jogosítványt?

Ahogy az egyének szintjén, úgy a vállalkozásokban is egy év hosszú idő. Gondoljuk el, mi lett volna, ha az eltelt egy évben létrehoztuk volna a cég internetes áruházát, jutalékos rendszerben fizettük volna az értékesítőket, jó szervezés mellett bevezettük volna a termelésben dolgozóknak a teljesítménybért? Sokkal előrébb lennénk! Sok céghez jutok el és az a tapasztalatom, hogy szervezettségben nagyon lassú a változás, fejlődés a hazai kis- és középvállalatokban. Erre sose jut valahogy idő. Értem, értem, hogy a napi rohanást elvégezve nem elmélyült fejtörésre vágy a csapat! Ám ettől a tény még tény marad, hogy a hazai munka termelékenysége a világátlag alá süllyedt. Nem a multinacionális nagyvállalatoknál, hanem legtöbb munkahelyet adó kis- és középvállalatokban.

Nem akarok senkit megtéveszteni: a süllyedés nem azt jelenti, hogy egyre rosszabbul dolgozunk, hanem azt, hogy a világ egyre nagyobb része tanul meg szervezettebben, termelékenyebben , hatékonyabban dolgozni, mint mi. Mi csak sopánkodunk, ész nélkül hajtunk, és nem változunk. Változás-menedzsmentnek nevezik a nagyvállalatokban azt a folyamatot, ami a szükséges változásokat, fejlődést beviszi a cégbe. Én inkább komisszár tevékenységnek nevezném. Fiatalabbak kedvéért: a komisszár volt „dicsőséges” szovjet hadseregben az a politikai tiszt, aki – hátulról vezényelve – rohamba küldte a katonákat. Aki visszafordult, azt lelőtte. Így érte el a számukra akkor szükséges változásokat: egyre több és több terület elfoglalását.

Általában maga a cég vezetője az, akinek nincs elég ideje, energiája, hite, hogy végigverje a szükséges változásokat. Erre találtam ki azt az új szolgáltatásunkat a Lilium Kft.-ben, hogy a vezető helyett egy kicsit „komisszárkodunk”. Hat hete végzem ezt a tevékenységet az egyik ügyfelemnél, heti két napban és már látszanak az eredmények. A legfontosabb tapasztalat az, hogy sok nap alatt leküzdhető akadályok voltak a korábban elhatározott intézkedések bevezetése előtt. Illetve hiányzott a tudás, szakértelem. Vegyük a konkrét példákat:

Nem indult be az éves tervezési rendszer, mert hiányzott a szakértelem egy számolótábla elkészítéséhez. Hiába hagytam ott egy mintát hónapokkal ezelőtt, nem tudták értelmezni és a cégre adaptálni. Egy napig faragva a biteket közösen elkészítettünk egy olyan táblát, amelyet azóta lelkesen használnak, olyannyira, hogy már tovább is fejlesztették. Kiderült, ha valamihez van kedvük, akkor megjön a szaktudás is. Bevallották, hogy tanulták ők ezt, csak a gyakorlatban soha nem használták. Akkor jött meg a kedvük, amikor látták, hogy egyetlen nap alatt mi mindent lehet egy számolótáblával megoldani.

A másik gond az volt, hogy azért nem tudták az értékesítők egyéni teljesítménybér rendszerét bevezetni, mert nem vették fel az egyéni készlet leltárakat. A leltár felvétele meg nem történt meg, mert

• nem volt rá idő,

• nem volt hozzá vonalkódolvasós berendezés,

• nem volt jó a számítógép program.

Sorra kellett venni a teendőket és mindegyiket átkínlódni a társaságon. Idő ugye arra van, amire időt szánunk, így rávettem az ügyvezetőt, hogy erre adjon időt. Két notebook fel lett szerelve vonalkód olvasóval és egy bevásárló kocsira szerelve máris meglett a mobil leltározó állomás. A program ellenőrzésére egy kisebb raktárterület napi leltározás alá került és minden ott folyó tranzakciót ellenőrizünk, hogy kiderüljenek és folyamatosan javításra kerüljenek a programhibák. Még néhány hét és megvan az egyéni teljesítménybér alapfeltétele is.

Egy újabb gond volt, hogy négy hónapig egyetlen szállítóval sem kötöttek új szerződést. Ennek oka annyi volt, hogy a beszerzők túl szigorúnak találták az általam kidolgozott feltételeket, és nem akartak összeveszni a beszállítókkal. Végül az ügyvezető – ahelyett, hogy a komisszárja javaslatára lelőtte, akarom mondani kirúgta volna a beszerzési vezetőt -, maga vette kézbe a tárgyalásokat a szállítókkal. Kiderült, hogy a fele gond nélkül aláírja a szerződést és a többivel is – némi alkudozás után - sokkal kedvezőbb szerződéseket sikerült kötni, mint korábban. Ennek következtében folyamatosan javul a cég likviditása – amely korábban ugyancsak siralmas volt.

Probléma volt az is, hogy a cég a régi vevőiből élt, akik közül mindig volt lemorzsolódás és nem jöttek új vevők. Mivel az üzlet B2B típusú, a szakirodalom azt mondja, hogy itt a személyes üzletkötés segít. Helyette levelezgettek. Megoldásként összeszedtem a cég előnyeit, elkésztettünk egy elegáns katalógust, kiképeztünk egy üzletkötőt aki elkezdte járni a potenciális ügyfeleket. Kiderült, hogy ha még a legfontosabb termékek árlistát is mellékeljük a katalógus mellé, akkor szívesen látnak minket és már jelentkeztek is az első új vásárlók. Most még egy üzletkötő felvétele indult meg, mert annyira kellenének az új vevők.

Nem sorolom tovább, mert van még egy tucat további megkezdett vagy már be is fejezett változás. Minden héten ott ülök az ügyvezetői értekezleten és emlékeztetem az ügyvezetőt arra, hogy mit kell számon kérni. Javaslatokat teszek a további teendőkre, azokat egy hetes részekre bontom és felelősöket javaslok az egyes teendők mellé. Néha saját magamat, mert van, amihez csak én értek a társaságból. Ha valaki valamivel nem készül el, akkor az általa fizetendő kártérítés mértékére teszek javaslatot. Ezzel az ügyvezető még csak egyszer élt, de egyelőre ennyi elég is volt. Az értekezletek után járom a céget, mindenkinek segítek elindulni a rásózott teendőkkel. Ráveszem őket arra, hogy szervezzék meg, osszák szét a munkatársaik között a feladatokat, ne csak maguk kínlódjanak velük. Ha technikailag elakadnak, kérek pénzt az ügyvezetőtől egy-egy kisebb beszerzésre (eddig ez nem érte el összesen a százezer forintot). Legfontosabb fegyverem, hogy a nyakára ülök és addig nem hagyom ott, amíg nem a rábízott, valódi változást hozó feladatot végzi.

Hat hét alatt sokkal többet haladtunk, mint az eltelt négy hónapban. Még sok a teendő, valószínűleg további 6-8 hét jelenlétre még szükség lesz. Ám ezalatt a cég kap egy akkora lökést, amekkorát előtte több év alatt sem változott.