Polló László nyilvános naplójegyzetei

1990-ben, amikor számomra nyilvánvalóvá vált, hogy még az én életemben bekövetkezik, hogy felszabadulunk az oroszok és a kommunisták elnyomása alól, valami hihetetlen eufória lett rajtam úrrá. Nagyapám és apám már mindketten halottak voltak. Nagyapám pici gyerekkoromban állandóan azt emlegette, hogy eljön 1955, az ország megszállásának eredetileg kitűzött határideje, és azt már guggolva is kibírjuk. 1955 eljött és eljött vele a Varsói Szerződés és csak nem takarodtak ki innen az orosz csapatok. Apám sajnos elég rövid felnőtt élete végig elnyomás alatt telt, és nem érhette meg a megszabadulást az oroszokat kiszolgáló, életét megkeserítő primitív helyi hatalmasságoktól. Nekem sokkal nagyobb szerencsém volt: egy csodálatos családdal, feleséggel, három gyerekkel együtt megéltem ezt a pillanatot. Valóban szabadnak éreztem magam.

Azt vártam, hogy végre előbújnak az elnyomásból azok, akik hozzám hasonlóan értelmesek, okosak és képesek az ország felemelésére. Évekig vártam, de nem jöttek. Elmentem Amerikába és a propagandában a szabadság honának hirdetett földrészen egy ronda rendőrállamot találtam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az állami elnyomás nálunk is kezd visszaépülni. Semmit sem értettem. Lelkesen olvastam az Economist és Business Week folyóiratokat, hiszen az ott író közgazdák vezetik a világ legnagyobb országait, ők csak tudják a megoldást! Nem tudták, válságból válságba sodródtak és még a saját népeiknek sem tudtak jólétet hozni. Csak egy nagyon vékony, a lakosság 1%-ánál is csekélyebb réteg gazdagodott.

Mérnök vagyok, hozzászoktam ahhoz, hogy szisztematikusan bánjak el a gondokkal. Elkezdtem hát adatokat gyűjteni. Statisztikai évkönyveket bújtam. Könyvelni tanultam és megismertem az adóztatás, valamint a mikró- és makrogazdaságtan alapszabályait. Éves országos költségvetéseket néztem át. Jogszabályokat szereztem be, alkotmányt elemeztem. Banküzemtant, jegybanki alapismereteket, cash-flow gazdálkodást tanultam és az országos külkereskedelmi mérleg alakulást fürkésztem. Figyelni kezdtem a nemzetközi kereskedelem folyását, sőt ebben magam is részt vettem. Kezdetben pszichológiai, később szociológiai, szociálpszichológiai könyveket olvasgatva próbáltam megérteni, mi is mozgatja az emberek cselekedeteit. Megpróbáltam kitalálni, miért olyan gyenge a magyar oktatás, miért maradnak olyan buták az iskola elvégzése után az emberek. Tanulás módszertan, didaktika, pedagógia, nevelés lélektan: rémisztően tudományos, és mégis kevés eredményt produkáló könyveken rágtam át magam. Majd a sajtó egyre furcsább viselkedése ragadta meg a figyelmemet: miért nem beszélnek a lényegről? Miért rontják csak még tovább az emberek szellemi képességeit fals információkkal, nem létező veszélyek szétkürtölésével és ronda, hazug pletykák terjesztésével?

Ekkor kezdtem el foglalkozni a kommunikációval és azt igyekeztem megtudni, mi jut el az emberek tudatába ebből a média hangzavarból? Hogyan lehet egy helyes gondolatot úgy átküldeni, hogy magukévá is tegyék? Ekkor jöttem rá a propaganda fontosságára és jelen társadalmunkban a politikát, oktatást, közéletet, gazdaságot, azaz szinte mindent átitató szerepére. Következett a szervezés és az informatika, adatgyűjtés és -feldolgozás. Miért működnek a hierarchikus rendszerek és miért nem a mátrix szervezetek? Milyen körülmények, a piacgazdaság és a verseny milyen vadhajtásai követelik meg a katonás rendet a cégekben?

Közben igyekeztem nem elfelejteni a műszaki végzettségemet és folyamatosan figyeltem, milyen új ígéretes technikák, technológiák bukkannak fel és válnak egy-két évtized alatt gazdaságilag nagyon fontossá. Úgy tűnik, hogy a fizikai és anyagismeretünk még mindig gyorsuló ütemben bővül és szó sincs bármiféle lezárt természeti tudományágakról.

Közben túlhajtott életmódommal sikerült eléggé tönkretennem a szervezetemet, ezért elkezdett érdekelni az emberi test. Miért öregszünk meg, miért leszünk rákos betegek, mikor kapunk el fertőzéseket? A szervezet sejtekből épül fel, így beszereztem a sejtek biokémiájával meg a vírusokkal foglalkozó szakkönyveket. Kiderült számomra, hogy a sejt rendkívül bonyolult és önmagát hosszú ideig a környezet hatásaitól megvédeni képes üzem, de a környezetből kapott tápanyagok meghatározók a sorsában. Ezért kezdtek el érdekelni a vitaminok, nyomelemek, és ezek mennyisége, összetétele a modern élelmiszerekben. A táplálkozás tudomány eredményeit azonban a szervezetbe bevitt mérgek azonnal tönkreteszik. Elkezdtem tehát foglalkozni a nagyüzemi élelmiszer gyártás fonákjával, a engedélyezett élelmiszer tartósító szerekkel, színezőkkel, állományjavítókkal. A szintetikus, mesterséges adalékanyagokkal. A vegyipar egyéb termékeivel és azok élelmiszerbe jutásával. A nagyüzemi mezőgazdaság és a biogazdaság közötti különbséggel. Permetezőszerek, hormonok és gyógyszerek emberi szervezetre gyakorolt hatásával. A gyógyszeriparral, a gyógyítás európai és alternatív gyógymódjaival.

Közben a minden gondolkodó ember életében egyszer előjövő kérdések is elkezdtek gyötörni: miért is vagyunk e földön, van-e célja és értelme az életünknek? Mik a helyes és mik a helytelen cselekedtek? Vallás, filozófia, metafizika következett, majd egy kis kísérlet saját metafizika kidolgozására. Erre alapozva kezdtem el foglalkozni erkölcstannal, etikával, viselkedési és illemszabályokkal. Milyen korlátokat kell az egyén elé állítani, és mi legyen a rendező elv a korlátokban? Mi a család szerepe a modern társadalomban? Milyen csoportoknak van létjogosultsága, mi a lakóhely szerinti csoportok szerepe az emberek életében?

Közben a konkurensek feljelentésére néhány hónapra előzetes letartóztatásba, börtönbe kerültem. Belülről tudtam megfigyelni a rendőrség, ügyészség, bíróság, börtönőrök munkáját. Láttam, mennyire diszfunkcionális az igazságszolgáltatás, amely már önmagát nem is nevezi ezen a néven, hanem jogszolgáltatássá degradálta saját magát. Megfigyeltem, hogy a börtönök lakossága mennyire nem különbözik a szabadon élő átlagemberektől, és hogy milyen mértékben csak rontja a bebörtönzöttek állapotát a börtönben töltött idő. Magyarázatot kaptam arra, hogy miért annyi a visszaeső és megtudtam azt is, mi lenne a helyes büntetési forma, s mivel lehetne megelőzni a bűnözést.

Elkezdtem tehát nézegetni a jelenlegi választási rendszert, az államigazgatás, a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint az önkormányzatok működését. Rájöttem arra, kik és mi mozgatja a képviseleti demokráciát, és rádöbbentem arra is, hogy a „képviseleti” szó fosztóképzőként működik. A korrupciót vállalkozóként belülről is alkalmam volt megfigyelni, majd tanácsadóként még szélesebb tapasztalatokat szereztem ez ügyben. Megláttam a társadalmat megosztó valódi törésvonalakat, amelyek nem a pártok között, hanem a pártokon belül húzódnak. Elgondolkodtam a világot uraló globalizmusról, az embereket sújtó bizonytalanságról és arról, mi kellene legyen az állam szerepe ebben a játszmában.

Minden felsorolt tudományágban lelkes amatőr maradtam. Se időm, se kedvem nem volt belemélyedni ezekbe; mindegyikből csak a lényeget, az alapismereteket akartam kimazsolázni. Valamiféle furcsa polihisztor szerepre vágytam: mindent tudni, ami lényeges a társadalom helyes felépítéséhez, de csak ebben válni tudóssá, és az ezzel érintkező több száz tudományterületbe nem belebonyolódni, abban nem elveszni. 14 évig tartott ez a folyamat, és itt nem is írtam le minden ágát. Nem volt ez fáklyásmenet, a kognitív disszonancia minden gyötrő fázisát sok-sok alkalommal sikerült átélnem. Kiderült mennyi hamis, téves, ordas eszme lapul a saját tudatomban és tudatalattimban. Időnként hónapokra leálltam, annyira megviselt, hogy ismét felborult a belső konzisztencia, és megint mindent elölről kell kezdenem, megint az egész világképemet, gondolkodásomat újra kell építenem. Újra és újra nekiduráltam magamat, újabb és újabb vizsgálati szempontokat, tudományterületeket vontam be a megismerendők közé. Úgy tíz év elteltével kezdett a viharos változások kora elülni és ma már úgy tűnik, kezd felépülni bennem egy konzisztens és a folyamatosan megjelenő új információkat fogadni képes világkép. Már nem kell újraépítenem, mert klappolnak a korábban kigondolt struktúrákba.

Ahogy kezdtem ebbe az állapotba eljutni, egyre inkább feszített, hogy elmondjam másoknak is azt, amit megtaláltam. Elkezdtem összeállítani egy könyvet, de kiderült, hogy a terjedelme több ezer oldal lenne és a kutya se olvasná el. Valami más formát kellett találnom, amivel a lényeg megmaradhat és mégis több emberhez tudok vele eljutni. Vén fejemmel tehát beiratkoztam egy írótanfolyamra, és végül a regény mellett döntöttem.

A regény írása közben folyamatosan vérzett a szívem, hogy mennyire kevés fér bele abból, amit megtanultam, amit azt hiszem már megalapozottan és biztosan tudok. Egy-egy odavetett félmondat jelzi csak fejezetekre rúgó magyarázatok helyett, amit helyesnek, jónak gondolok. A lektorok még így is nehezen olvashatónak, túl gondolatgazdagnak nevezték a könyvet. Ráadásul ez még csak a kezdet, számos dologban már ennél sokkal tovább léptem és ezért hagytam meg a regény végén egy folytatási lehetőséget.

A regény címe „Fúzió” lett, hogy miért, azt a regényből – egy kis csavar után – megtudhatják. Az alcímben igyekszem megadni azt az információt, mire is lehet számítani a könyvben: magyar társadalmi diagnózis és terápia regényes formában. Igen, azt hiszem ez a lényeg, s remélem, ezzel a kijelentésemmel nem fogok csalódást okozni egyetlen olvasómnak sem. Nem ígérek könnyed ponyvát, de van egy olyan cselekmény, ami remélem továbbsegíti az olvasásban azokat, akiknek egy-egy felvetett téma túl unalmasnak fog bizonyulni.

A könyvet egyelőre egy digitális nyomdában kis példányszámban állítom elő magánkiadásban. Keresem még azt a könyvkiadót, aki vállalja a nagyobb darabszámba történő beruházást és a terjesztést ezen a végtelen nehéz magyar könyvpiacon (tudom milyen nehéz, az egyik nagy ifjúsági könyvkiadó az ügyfelem). Már most meg lehet rendelni a www.lilium.hu/fuzio oldalon postai utánvéttel, de a könyvesboltokban még nem kapható.

Nos ennyi a Fúzió című regényem keletkezésének története. A fent idézett honlapon a tartalmáról bővebb ismertetőt találhat, s ha megtetszik, ne mulassza el megrendelni!